Harangozó Ferenc: A csendlaki parókiától a szibériai hómezőkig (Szombathely, 2012)

1948 -1956

a plébános, aki motorbiciklivel közlekedett abban az időben. Megkértük, jöjjön be másnap értem és vigyen el a határig.

Azon az éjjelen nem tudtunk aludni, Jánossal beszélgettünk. Már hajnalodott, amikor megérkezett Hosszú Jóska motorkerékpáron, nagy kabátban és sapkában, mint egy disznókereskedő.

Felültem hátra és elindultunk. Az útkereszteződésekben orosz ágyúkat és tankokat kerülgettünk, ágyúcsövek alatt bújtunk át. A katonák látták, hogy két szegény tróger, nem sokat törődtek velünk. Elértünk Narda határába, éppen kapaszkodni akartunk fel a dombra, amikor a mezőkön túl, az erdőszélről - mint egy teknősbéka - elindult és elénk vágott egy tank.- Adj teljes gázt! - mondtam Hosszú Jóskának.- Nem lehet, mert szitává lőnek bennünket!- Akkor álljunk meg!

Leálltunk az út szélén. Egy fekete és egy vöröses ukrán ugrott ki a tankból. Az egyik megkérdezte:- Dokument?

Társam odaadta, majd én következtem.- Nálam nincsen igazolvány - mondtam.

Elkáromkodta magát, hogy háború van, én meg igazolvány

nélkül járok.- Tegnap még nem volt háború, ki tudta, hogy ti ma háborúzni fogtok!- Tyű - köpött egyet - még hogy mi háborúzunk? Hát nem ti háborúztok? Hová akartok menni?- Csak ide a faluba - mondtam csendesebben -, a családhoz.

Erre a másik odaszól:- Engedd, az ördögbe, hadd menjenek!

így aztán Jóska megeresztette, teljes gázt adott, mire a domb tetejére felértünk, elveszett még a kipufogó is.

152