Harangozó Ferenc: A csendlaki parókiától a szibériai hómezőkig (Szombathely, 2012)

1948 -1956

Az utolsó táborban ismét találkozott dr. Harangozó Ferenc és Böröcz Sándor, aki a már idézett könyvében így emlékezik:

Tehát közelebb, mind közelebb az otthonhoz, a Hazához. 1955 februárja volt. Hó és hideg, de az erdők sűrűsége és áfák nagysága már egy megszelídült éghajlatú világot reméltetett velünk. Mordóviába érkeztünk. (...)

Negyvennél több tábor volt ezen a vidéken. A volt katonák és a volt hadifoglyokból lett politikaiak már-már sejtették, hogy ez lesz a „ végső" állomásunk. (...)

Nem is emlékszem, hányas táborban voltam és nincsen kitől megkérdezni. (...)

Egymás után érkeztek azok a társaink, akikkel börtönben, vizsgálati fogságban voltunk, akikkel együtt mentünk ki és közben máshova kerültek. Ismerősök, ismeretlenek. Tábornokok és közkatonák Ázsiából és Európa táboraiból. Majdnem minden táborból összejött a gyűjtőhelyen a sereg: „... és a négy szelek felől összegyűjtöm őket" - jutott eszünkbe a Biblia mondata. (...) Legtöbben magyarok és németek voltunk ebben a táborban.

(...)

... három anyaországi római katolikus lelkész is volt velem Mordóviában. Ott találtam egy szerzetes tanárt, aki a soproni bencés gimnáziumban tanított. Szerzetesi nevén: Piacid. Dr. Olofson Károly. Tizedik évét taposta rabsorsának. Ott ismertem meg újra dr. Harangozó Ferencet és Mészáros Tibort, akik a neunkircheni fegyházban 1949-ben „tűntek el” előlem.81

81 Böröcz Sándor i. m. 252-258. o.

135