Harangozó Ferenc: A csendlaki parókiától a szibériai hómezőkig (Szombathely, 2012)

1948 -1956

a határ, nem a vörös határőrség szolgált. Biciklivel Szombathelyről háromnegyed óra alatt Szentpéterfán voltam, s onnan mentem át.- Főtisztelendő Úrtól kértek útlevelet a határőrök?- Sohasem mentem én útlevéllel, csak úgy a réteken keresztül. Tudták, hogy ki vagyok, ismertek, elnézték. Ott mentem át a Pinkán vagy a dűlőn, ahol akartam. Csak '48-ban hoztak vörös zászlóaljat, akkor lezárták a határt egészen a Mura völgyéig- Hogyan sikerült Sulyok Dezső képviselőt átsegítenie a magyarosztrák határon?- Úgy terveztük, hogy Sulyok Dezső és a titkára a püspökség parkjában találkozik az öcsémmel (nem a szemináriumban, hogy azt ne veszélyeztessük). Öcsém otthon, Szentpéterfán borjút vág, a húst elhozza a szemináriumba, és egy jelszó után - amit a titkárral megbeszéltem - elviszi őket a péterfai templomhoz. A régi, Nagy Lajos korabeli templom a községtől 2 kilométerre van. A kocsin Sulyokék ülnek és az öcsém, ő a fuvaros. Egyik rokon kispapunk és az unokaöcsém lesz a kísérő, akik előttünk bejárják az utat: egyikük Szombathelytől Jákig, másikuk Ják és Péterfa között. Ha az út tiszta, semmitől sem kell félni. A templom közelében leszállnak, egy kis gyalogúton elmennek a haranglábig, ott várja és beengedi őket valaki. Éjszakáig várakoznak, majd a sötétben, a kertek alatt az egyik nővérem házába jönnek. A ház a rétekre néz, a rétek a Pinkához vezetnek, ez az út a legrövidebb, 2 kilométer Kertes felé. Én éjféltájban a Pinka túloldalán várakozom. Sulyokéknak semmi más dolga nincs, csak bízzák rá magukat a segítőkre, akik kézről kézre adják őket.

115