Soós Viktor Attila (szerk.): Dallos Imre naplója 1944. szeptember 16.-1945. május 14. (Körmend, 2007)

Dallos Imre naplója

október 8.

Magyarok Nagyasszonyának ünnepét üljük. Sötét felhők tornyosulnak hazánk egére. Az ellenség az ország területén egymás után foglalja el a magyar városokat. Szombathelyt is érte már bombatámadás. A halottak száma 36 eddig, de számolnak az emelkedésével. A székesegyházban, melyet megtöltött a hívek sokasága, a megyéspüspök úr tartotta a szentbeszédet. Mély megrendüléssel fejezte ki részvétét a halottakkal szemben, akik a romok alatt maradtak. Szava el-elcsuklott a megindulásban. A templomban halott csend volt. Kérte a város lakosságát, hogy mindenki a riadó jelzésre menjen óvóhelyre. Bizonyította, hogy a Gondviselés nem büntet, csak kezét vette le rólunk. Ostorozta a hibákat: káromkodás, érzékiség, és az engesztelésnek fölséges voltát helyezte ellentétbe. Hagyjuk el hibánkat, és engeszteljünk. A beszéd végeztével a templom vaksötétségbe borult, csak az oltár gyertyái égtek. Az oltárnál asszisztenciával az új apát misézett. Minden a katakombákra emlékeztetett. A kóruson pedig felzengett az ének: „Nagyasszonyunk, hazánk reménye...!”

október 9.

Most biztos vétek a lelki naplóírás ellen, mert nem szorosan a lelki dolgokról írok, sőt talán mellőzöm ezekben a napokban azokat, de leírhatom, mélyen telkemet remegtetik ezek a szomorú napok. Átélem én is azokat a szenvedéseket, melyeket ez a város átél ezekben a napokban. A történelem szinte rohan ezekben a napokban hazánk területén. Szomorú, talán a legszomorúbb napokat éljük most ezekben a hetekben, ezekben a napokban. Nem tudjuk meddig maradhatunk itt. Az orosz feltar» 26 «