Soós Viktor Attila (szerk.): Dallos Imre naplója 1944. szeptember 16.-1945. május 14. (Körmend, 2007)

Lelkigyakorlat

Utószó Dallos Imrével 1962-ben kerültem kapcsolatba, amikor káp­lán lettem Rábakethelyen. Gyakran jött haza Máriaujfaluba, amely Rábakethely filiája volt. Az évek során többször talál­koztunk és jelen voltam papi jubileumi megemlékezésein (ezüstmise, aranymise). Naplójáról hallottam és sikerült is elolvasnom. Híven tükrö­zi papi jellemét. Nagyon szépen írja dr. Pácz Miklós a bevezető sorokban: „Ez a Napló jellemzi Ót és benne egy elhivatott Krisztuskövető szolgálatra szegődött, ifjú tiszta lélek mutatkozik meg, mint amilyen maradt egész életében: igazi vallásos lelkipásztor. Éle­tében, mint ahogy kispapként is, teljesen Istenre hagyatkozott és elfogadta akaratát”. Hisszük most már, hogy „becsülettel és helytállással befeje­zett földi élete után nyugodt szívvel tehetett jelentést az Úrnak, kispapként elhatározott munkájáról Utoljára halála előtt pár hónappal beszélgettem vele a papi otthonban. Előkerült naplójának kérdése, kiadása is. Természe­tesen örül, ha nyomtatásban megjelenhet, és ezzel használhat paptestvéreinek. Akik ismerték és szerették, bizonyára szívesen olvassák és épülnek kispap korában leírt elmélkedésein. De szí­vesen veszik hívei is, akikért élt, dolgozott és igyekezett Isten felé segíteni őket. dr. Gyürki László » 179 «

Next

/
Oldalképek
Tartalom