Soós Viktor Attila (szerk.): Dallos Imre naplója 1944. szeptember 16.-1945. május 14. (Körmend, 2007)
Lelkigyakorlat
Jézus mennybemenetelének ünnepe van ma. Kismisén Kethelyen voltam, majd hazajövet naplót írtam. Délután pedig könyveimet rendezgettem. május 11. Kethelyre mentem templomba. Mise után lementem Böröczékhez. Itt elbeszélgettünk, és az átélt izgalmakról szólt a beszéd, Majd innét Mester Jancsihoz mentem, mert ott volt Gyurájéknál az ágyneműm. Sajnos, nem találtam otthon. Itt aztán szintén érdeklődtem a helyzetről. Hazamentem, majd a falu végére mentem, Hegedűsékhez, majd Kovácsékhoz. Ekkor oroszok érkeztek. Nagy számú hadifoglyot vezettek. 4 nagy csoportba jöttek. Köröskörül oroszok őrizték géppisztollyal őket. Szegények, nagyon fáradtak lehettek. Integettek is. Vittek ki nekik kenyeret, de az oroszok nem engedték nekik adni. Vizet sem adtak nekik. Beszélgetni sem lehetett velük. Állítólag Szent László hadosztálybeliek voltak. 243 május 10. 243 Tito, Joszip Broz (1892- 1980), jugoszláv politikus. 1915 és 1918 között hadifogoly volt Oroszországban. 1917-ben Omszkban belépett a Vörös Gárdába. 1920- ban hazatért és felvették az 1921-től illegális Jugoszlávia Kommunista Pártjába. 1928-ban ötévi börtönre ítélték, szabadulása után 1934-ben beválasztották a JKP Központi Bizottságába, s egyben a Politikai Bizottság tagja lett. 1934-1936-ban a Moszkva által létrehozott nemzetközi kommunista szervezetben, a Kominternben tevékenykedett, a jugoszláv szekció politikai referenseként. 1936-ban a szovjet fővárosból visszatért Jugoszláviába. 1941 és 1945 között a német megszállók ellen küzdő jugoszláv partizánhadsereg főparancsnoka. 1943. november 29-én marsallá lépett elő, és a kormány szerepét betöltő Jugoszláv Nemzeti Felszabadító Bizottság elnöke lett. 1945-ben pártja élén magához ragadta a hatalmat. 1937-től 1966-ig a JKP, illetve a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége főtitkára, 1966-tól a párt elnöke. 1953-ig a kommunista kormány elnöke és hadügyminiszter. 1953-tól haláláig Jugoszlávia köztársasági elnöke. » 177 «