Soós Viktor Attila (szerk.): Dallos Imre naplója 1944. szeptember 16.-1945. május 14. (Körmend, 2007)

Lelkigyakorlat

eső nagyon esett, és ezért maradtam. Jó is volt ez. A kastélyba be lehetett menni. Innen aztán egyes dolgokat áthoztunk. Sok rádiót találtunk. Az egyházi vonatkozású képeket áthoztuk a templomba, más képeket pedig a plébániára. Szobrokat is hoz­tunk át. Egész nap dolgoztunk. A kastély nem valami jól néz ki. május 4. Ma minden marasztalás ellenére megindultam Szombathely felé. Magam jöttem csak. Egy kis csomagot hoztam. Vát repte­rén hát kit látok? Spirituális urat. Nagy és erős kérésére vissza­fordultam. Elmentünk először Alsószelestére az iskolába, majd innét Ölbőre. Plébános úr239 adott ebédet. Csuda rosszul néz ki a lakás. A bútorok össze vannak törve. Végre Szentgyörgyre ér­keztünk. Itt igen meglepődtek. A templomban voltunk és a ké­peket néztük meg. május 5. Ma ismét nekivágtam az útnak Hencz Bűneival240. Vátig elég simán érkeztünk. Itt majdnem felültünk egy orosz teher­autóra. Azután is vártuk a szerencsét, de nem jött olyan autó, mely elvitt volna minket. Végre Szentgyörgyről elindulva 1 és Vi 2 körül Szombathelyre érkeztünk. Először elmentünk a Szö­vőgyárba, ahova levelet hoztunk. Az állomáson nagy örömünk­re kijelentik, hogy a vonat Szentgotthárdig megy. A szeminári­umban mondhatom nagy szeretettel fogadtak. 239 Kóbor István 249 Hencz József (Szombathely, 1928. július 13. - Szombathely. 2005. október 24.) később szombathelyi egyházmegyés pap. 1952. június 12-én szentelték pappá. 1953-1955 közölt káplán Szepetneken. 1955-1957 között Rábagyarmaton. Lelkész 1957-1986 között Nemeskoltán. 1986-tól plébános Sorokpolányban. Egyházmegyei Egyházmüvészeti Bizottság titkára 1967-től, püspöki tanácsos 1977-től. » 173 «

Next

/
Oldalképek
Tartalom