Soós Viktor Attila (szerk.): Dallos Imre naplója 1944. szeptember 16.-1945. május 14. (Körmend, 2007)

Dallos Imre naplója

szeptember 21.

Nekem ebben az évben még mélyebben, még nagyobb erővel kell felvennem a küzdelmet. Önmérséklést kell folytatnom. Most ismét azon a téren állok sorompóba. Nem szabad engednem, hogy elkapjon a szemtelenség. Az ellen is kell küzdenem, hogy minden csekély dologra oly hamar fel ne húzódjak. Ennek bennem meg kell, hogy szűnjön. Krisztust kell követnem. S ha szenvedések érnek, akkor sem kell kétségbe esnem. Hiszen: „Földi életünk legnagyobb értése a néma, panasz nélküli szenvedés” - mondja Kaszap István9. Igen, nekem is ilyen lelkületűnek kellene lennem. Kérdem, nem lehetséges? Igen, lehetek, csak tennem kell. Az önmérséklés terén haladnom kell, nehogy nagyobb kilengések legyenek. Le kell gyűrnöm magamban az önzést, a büszkeséget, az érzékiséget, ami azért ingerel, az áldozat tehát lényeges feltétele a földön a szeretetnek.

Édes Jézusom, úgy örül a lelkem, s a szívem, hogy most gyónás után megbocsátottad a bűneimet. Mivel viszonzom ezt a szeretetet. Milyen jó érzés ez. Szeretnék szállni, magasan repülni hozzád, csak a test tart most a rabigába. Fájlalom hibái-9 Kaszap István (Székesfehérvár, 1916. március 25. - Székesfehérvár, 1935. december 17.) jezsuita szerzetesnövendék. A székesfehérvári ciszterci gimnáziumban aktív cserkész, a Vadgalamb őrs őrsvezetője. Versenyszerűen sportolt csapatban is, egyénileg is; a gimnázium, a Középfokú Iskolák Sportkörének Országos Szövetsége, a Magyar Országos Torna Szövetség és az Alba Regia Atlétikai Klub versenyein érmet nyert. 1934-ben a Dunántúli Kerület ifjúsági tornászbajnoka. 1934. július 31-én Budapesten lépett a Jézus Társaságba. Hamarosan betegeskedni kezdett, folyamatosan mandulagyulladások, ízületi bántalmak, gennyes tályogok kínozták, daganatokat távolítottak el belőle. 1935 júniusában visszatért a Manrézába, de július végén ismét beteg lett, ezért november 3-án hazatért. November 8-án a székesfehérvári kórházba vitték. December 4-én a budai Vöröskereszt Kórházban kivették a manduláit. December 14-én gyógyultnak látszóan tért haza, de 3 nap múlva a helyi kórházban meghalt. Betegségei alatt a türelem és a felebaráti szeretet erényét hősies fokon gyakorolta. Boldoggá avatási eljárását a székesfehérvári egyházmegye megindította.

» 13 «