Kardos Klára (szerk.): A szegények orvosa. Batthyány Strattmann László (Eisenstadt, 1982)

híven az volt, hogy minél több diákcsínyt kövessenek el. Egy sajátos kézszorítás jelezte, hogy új vállalkozás készül. Eredmény: büntetésből magukban kellett ülniök a „szamárasztalnál" stb. — A vidámságnak azonban nemcsak hátrányai vannak; följegyezték például, hogy ha az intézetbe látogatók jöttek, őt mindig az első sorba állították jókedvű arckifejezése miatt.

1881 februárjától az iskolaév végéig föltűnően föllendül a tanulása, s prefektusa csodálkozva jegyzi be a névsorba: „Laci sehr fleissig.' A magyarázat: ekkor készül 16 társával az első szentáldozásra (1881. máj. 26.), P. Leo König vezetése alatt. Tehát nem hiányzott belőle a jóakarat és a nagy indítékok iránti fogékonyság. „Ha figyelmeztették elöljárói — mondja róla később egy idősebb diáktársa —, hogy Isten iránti szeretetből tegye meg kötelességét, mindig összeszedte magát, de a javulás élénk természete folytán, melyet több hozzá hasonló kis kópé befolyásolt, nem volt állandó.'

Apja azt kívánta, hogy a fiút különösen a magyar nyelvben és a zenében képezzék ki jól. Úgy látszik, zenei hajlama már korán megmutatkozott. A magyart P. Velics László, neves jezsuita történész és íróember tanította, a történelmet P. Ábel Henrik. Az énekkar vezetője P. König volt. Batthyány később hűséges öregdiákja marad az intézetnek, maga is írt lapjukba, a Kalksburger Korrespondenzbe, és abban sorozatosan jelentek meg róla cikkek, hírek. Régi tanárai közül innen főleg P. Königgel tartotta a barátságot, rendszeresen meghívta nyaralni.

De az apa jobbnak látta, hogy fiai magyar intézetben tanuljanak tovább, és azoknak aligha volt kifogásuk ellene. így kerülnek 1885 őszén a kalocsai jezsuitákhoz. Lacit itt mindenekelőtt az a kellemetlen meglepetés várja, hogy magánúton újból le kell vizsgáznia a III. osztály anyagából, és utána az év folyamán ismét elvégezni a IV.-et. Egy osztályba kerül unokatestvérével, Vilmossal, a későbbi püspökkel. Olyan tanárok formálják fogékony érdeklődését, mint Fényi Gyula, a híres csillagász, aki ebben az évben természetrajzra tanította, éppen ez volt utolsó közvetlen pedagógiai ténykedése (és akit később egyszer bezárt az obszervatóriumba . . .), majd ötödiktől magyar tanárként Rosty Kálmán, igazi serdülőideál: konvertita, 15 éves fejjel küzdötte végig honvédtüzéfként a szabadságharcot, később pedig számos költői és prózai írással gazdagította vallásos irodalmunkat, persze az akkori kor stílusában. Negyedikben már németet, franciát és latint tanul, ötödiktől görö.göt is, bár ebben nem sokra vitte. Ehhez járul később az angol és olasz nyelv ismerete, azonkívül szlovákul és horvátul is megtanul annyira, hogy anyanyelvükön beszélhetett ezekkel a betegeivel, — nem egyszer kerékbe törve a nyelvet, a pá-8