Kardos Klára (szerk.): A szegények orvosa. Batthyány Strattmann László (Eisenstadt, 1982)

vét (de hozzáfűzi, hogy a kört jobban is ki lehet terjeszteni, pl. megemlíteni a legelhagyottabb lelket), és ezekért naponta mondjon el egy fohászokból álló kis „olvasót". „El ne mulasszuk, hogy naponkint imádkozzunk, s mindannyiszor megfontoltan, áhítattal." Ő maga „mindhalálig hűen" külön imádkozott naponta elhunyt lelkivezetőiért: P. Königért, Weiserért és Kötbért.

Egyensúlyról beszéltünk lelkiségével kapcsolatban. Kérlelhetetlenül tudatában van az „egy szükségesének, s ahogy idősödik, mindinkább a túlvilágra szegezi tekintetét. Saját magára is jól illik, amit P. Weiserrő! leírt: „Bár minden iránt nagy érdeklődés volt benne, mély tudással párosulva, mégis mindent a Krisztus iránti szeretet magasztos álláspontjáról ítélt meg; más álláspontok értéktelenek voltak számára." Kedves mondásai közé tartozott: „Wir bauen hier so feste, — Und sind doch fremde Gäste, — Und wo wir sollen ewig sein — Dort bauen wir so wenig ein." (Olyan szilárdan építkezünk itt, ahol pedig csak idegen vendégek vagyunk, — és oly kevéssé építkezünk oda, ahol örökké kell laknunk.) És Herder bejegyzése a Podmaniczkycsalád vendégkönyvébe Aszódon: „O quam misera res est homo, nisi se supra humana erexerit." (Milyen nyomorult az ember, ha nem emelkedik az emberi fölé!) — Ugyanakkor igazán „az élet barátja", mint egyik életírója szépen mondja, nyitott minden szép és nemes iránt, kedves, vidám; vallásossága minden, csak nem élettől idegen.

Mások iránti viselkedésében természetes módon, modorosság nélkül előzékeny, szerény. Saját magáról szinte sohasem beszél. „Az ,én' nála nem szerepelt" — mondják róla. És ez összefér benne egyfelől kertelés nélküli, teljes őszinteséggel, másfelől a föllépés természetes méltóságával. Sem pletykázót, sem hízelgőt nem engedett magához közeledni. Szavának mindig hittek, mert nem lehetett kételkedni benne. Hazugság el nem hagyta a száját, még udvariasságból sem. Sőt főorvosának felesége említi, hogy egy ízben egyik rokonát, akit hazugságon kapott, a különben oly jó és megbocsátó ember fölpofozta! Volt, aki szinte túlzottnak tartotta őszinteségét. Láttuk, mekkora volt tekintélye családjában; de másokban is a legnagyobb tiszteletet keltette maga iránt. Valaki megjegyzi: még azok is tisztelték, akik vallásos nézetei miatt megmosolyogták, és szerénysége, a szerepléstől való irtózása nem zárta ki azt sem, hogy állásához és kötelességéhez mérten részt vegyen a katolikus közéletben. Járt a katolikus nagygyűlésekre, szívügye volt a sajtó, — ő volt a katolikus irányú Központi Sajtóhivatal első elnöke. Püspökének is ő ajánlotta figyelmébe.

Lelkes tisztelettel és gyermeki szeretettel viseltetett minden iránt, amit a jó Isten teremtett: állatok, virágok, fák, — egész különösen lebilincselte a tenger és a csillagos ég. Gyönyörűség volt vele sétálni.

48