Kardos Klára (szerk.): A szegények orvosa. Batthyány Strattmann László (Eisenstadt, 1982)
része a legmagasabb formában túltett minden ad hoc problémán." Mindenki megérzi, aki a lábát beteszi hozzájuk, hogy itt intenzív lelkiélet folyik, s ennek középpontja az édesapa. Istennek és Istenből élni olyan természetes volt körülötte, mint a levegő. Sétáira hol egyik, hol másik gyereket vitte magával, s beszélgetett velük a hit és lélek dolgairól. „Az volt az érdekes, hogy ő olyan sokat beszélt a jó Istenről, de ez az embert nem hogy eltaszította volna, hanem mindegyikünk úgy tartotta, hogy ennek így kell lenni. Mindig mélyebbre húzott bennünket." (Lánya.) Vagy kivitte őket a kertbe, megmutogatott minden virágot (a botanikához nagyon értett): ezt a jó Isten csinálta. A szép tarka pillangókat: Isten festette. Ha a kápolnába menet valamelyik az útjába akadt, magával vitte. Legkisebbje (12 éves volt, amikor apja meghalt) így emlékezik erről: „Láttuk Apánkat forró imába merülve a kápolnában nap mint nap a munkája előtt és az után, biztos erőt kérve és hálát adva. Sokszor ez a plusz imádság csak percnyi ideig tartott. Sokszor, ha épp arra jártam, bevitt magával, egy szót sem szólva, de hagyva, hogy egy-két percig mellette legyek. Persze én túl gyerek voltam, hogy felértsem mindezt, — egyszerűen szeretettel figyeltem az ,öreget'. Apám távol volt az imadaráló géptől, minden szava egyéni beszélgetés volt Istennel. Mindez később is élt közöttünk, még akkor is, amikor már szétszállt a sok gyerek." A tabernákulum piros anyaggal volt körülvéve, sugárzott az egész, ha a nap rásütött. Egyik lányának mindig azt mondta ilyenkor: a te szíved is úgy sugározzák, mint ez a tabernákulum. „Kicsi voltam, de ez megmaradt." Ha utazni mennek, reggelenként ugyanúgy járnak szentmisére, este ugyanúgy folyik az olvasómondás. Szép bőrdobozából előveszik a máriacelli szobrot, felállítják a piros brokátdarabbal letakart dobozra, gyertyákat gyújtanak előtte, s kész a házioltár. Az egyházi évet teljes lélekkel követik. Bensőséges, fokozatos ádventi készület után igazi csúcspontként következik az egész háznép részére a karácsonyeste. A családfő méltatja az ünnep jelentőségét, és hangoztatja: Isten akaratából mindnyájan egy család vagyunk. Előzőleg megtudakolta, kinek mire van a személyzetből szüksége, s ehhez képest ad ajándékot. Nagyböjtben a gyerekek külön kis feladatokat, önmegtagadásokat kapnak. Bámulatosan tud ezekkel „elevenbe találni": pl. amikor pénteken a 3 órás harangszóra le kell térdelni, s az éppen vadászni járó Karli panaszolja, hogy közben elrepül a varjú ... Nagyon kedveltté teszi a családban a keresztút végzését, amely az egyik folyosón van kifüggesztve. Ödön fia a halála előtt azt kéri, hogy valahányszor itt végigmennek, emlékezzenek meg róla. Nem egyszer lehet látni az apát, amint valamelyik kicsi gyermekével a karján végzi a keresztutat, mutatva nekik a szenvedő Urat. Péntekenként lehetőleg 3 33
