Kardos Klára (szerk.): A szegények orvosa. Batthyány Strattmann László (Eisenstadt, 1982)

része a legmagasabb formában túltett minden ad hoc problémán." Mindenki megérzi, aki a lábát beteszi hozzájuk, hogy itt intenzív lel­kiélet folyik, s ennek középpontja az édesapa. Istennek és Istenből élni olyan természetes volt körülötte, mint a levegő. Sétáira hol egyik, hol másik gyereket vitte magával, s beszélgetett velük a hit és lélek dolgairól. „Az volt az érdekes, hogy ő olyan sokat beszélt a jó Isten­ről, de ez az embert nem hogy eltaszította volna, hanem mindegyi­künk úgy tartotta, hogy ennek így kell lenni. Mindig mélyebbre hú­zott bennünket." (Lánya.) Vagy kivitte őket a kertbe, megmutogatott minden virágot (a botanikához nagyon értett): ezt a jó Isten csinálta. A szép tarka pillangókat: Isten festette. Ha a kápolnába menet vala­melyik az útjába akadt, magával vitte. Legkisebbje (12 éves volt, ami­kor apja meghalt) így emlékezik erről: „Láttuk Apánkat forró imába merülve a kápolnában nap mint nap a munkája előtt és az után, biz­tos erőt kérve és hálát adva. Sokszor ez a plusz imádság csak percnyi ideig tartott. Sokszor, ha épp arra jártam, bevitt magával, egy szót sem szólva, de hagyva, hogy egy-két percig mellette legyek. Persze én túl gyerek voltam, hogy felértsem mindezt, — egyszerűen szere­tettel figyeltem az ,öreget'. Apám távol volt az imadaráló géptől, minden szava egyéni beszélgetés volt Istennel. Mindez később is élt közöttünk, még akkor is, amikor már szétszállt a sok gyerek." A ta­­bernákulum piros anyaggal volt körülvéve, sugárzott az egész, ha a nap rásütött. Egyik lányának mindig azt mondta ilyenkor: a te szíved is úgy sugározzák, mint ez a tabernákulum. „Kicsi voltam, de ez meg­maradt." Ha utazni mennek, reggelenként ugyanúgy járnak szentmisére, este ugyanúgy folyik az olvasómondás. Szép bőrdobozából előveszik a máriacelli szobrot, felállítják a piros brokátdarabbal letakart do­bozra, gyertyákat gyújtanak előtte, s kész a házioltár. Az egyházi évet teljes lélekkel követik. Bensőséges, fokozatos ádventi készület után igazi csúcspontként következik az egész háznép részére a ka­rácsonyeste. A családfő méltatja az ünnep jelentőségét, és hangoz­tatja: Isten akaratából mindnyájan egy család vagyunk. Előzőleg meg­tudakolta, kinek mire van a személyzetből szüksége, s ehhez képest ad ajándékot. Nagyböjtben a gyerekek külön kis feladatokat, önmeg­tagadásokat kapnak. Bámulatosan tud ezekkel „elevenbe találni": pl. amikor pénteken a 3 órás harangszóra le kell térdelni, s az éppen va­dászni járó Karli panaszolja, hogy közben elrepül a varjú ... Nagyon kedveltté teszi a családban a keresztút végzését, amely az egyik fo­lyosón van kifüggesztve. Ödön fia a halála előtt azt kéri, hogy vala­hányszor itt végigmennek, emlékezzenek meg róla. Nem egyszer le­het látni az apát, amint valamelyik kicsi gyermekével a karján végzi a keresztutat, mutatva nekik a szenvedő Urat. Péntekenként lehetőleg 3 33

Next

/
Oldalképek
Tartalom