Kardos Klára (szerk.): A szegények orvosa. Batthyány Strattmann László (Eisenstadt, 1982)

zást. Sohasem akart a gyerekek nélkül lenni. Utazásaira is szívesen magával vitte őket, az otthon maradiakhoz pedig apró ajándékokkal megrakodva érkezett. Utolsó nagy betegségében is gyermekeinek látogatása volt a legnagyobb, bár könnyes öröme. Mikor a kis Károly egyszer benáthásodott a kitűzött bécsi út előtt, az édesanya azt telefonálta: azért jöjjön csak, mert apjuk már előre önül neki, azt mondja, ünnep lesz ez számára.

A család erős közösségi szelleme természetszerűen olvasztja magába az újabb tagokat. Amikor legidősebb lányuk férjhez megy a közeibe, állandó érintkezésben maradnak, és Lili már több gyermekes mama, de ha otthon jár, ugyanúgy alkalmazkodik a szokott életritmushoz. A gyakori találkozásokat levélváltás egészíti ki. Az apa egyíziben azt írja: milyen jó, hogy a rádió mindkettőjüknél szépen működik, és így majd gyakran ugyanazt fogják hallgatni. Egy kapoccsal több.

Mégse gondoljuk, hogy ez az önmagának-elég család elzárkózott, begubózott életet él. Ha ők nem nagyon járnak mások után, annál inkább keresik őket mások. Aki pedig a házukhoz jön, lett légyen pap, mágnás vagy bárki, azt egész természetességgel részeltetik a család életében, napirendjében. Emberfélelem, álszemérem ismeretlen fogalmak Batthyányék szótárában. És a „tartóra tett lámpa" sugárzása, a keresztény család példaadó kötelessége nagyon tudatosan él ebben a házaspárban. „Aki házában megfordult, egy lépéssel közelebb érezte magát Istenhez" — mondta egy ismerősük. „Társalgása szórakoztató és tanulságos volt, vigasztaló és végtelenül ösztönző." — „Csak később fogtam föl — írja egyik lánya —, miért távoztak egyes emberek, akik látogatóban jártak nálunk, felejthetetlen benyomással, miért jöttek olyan szívesen megint, és miért emlegették még sok-sok év múlva is példa nélkülinek házunkat." Az egyik nevelő, aki előttük már több hasonló családnál megfordult, ezt állapítja meg: „Ilyen bensőséges családias kapcsolatot, szerető légkört, derűs vidámságot még csak megközelítőleg sem tapasztaltam sehol."

Batthyány rácáfolt arra a szállóigére, hogy „senki sem próféta a maga hazájában." Ő az egész család szemében maga volt az eleven tökéletesség, minden kétely, minden probléma megoldója, minden fájdalom enyhítője — és családfő, akinek az akarata szent. Talán legmegkapóbb bizonyítéka ennek, amikor legidősebb lányának megtiltotta, hogy nyoszolyólánynak menjen szíve választottja nővérének esküvőjére, ezzel az indokolással: „Nem fogsz futni utána." „Kétségbe voltam esve, jövendőbelim pedig bosszús, amit jól megértek. De eszembe se jutott föllázadni. Papi így akarta, és ő szeret, — tehát így a legjobb számomra." Érdekes módon a gyerekek inkább az édes31