Kardos Klára (szerk.): A szegények orvosa. Batthyány Strattmann László (Eisenstadt, 1982)

Komoly, lelkiismeretes'beállítottságát ismerve nem csodáljuk, hogy erősen megviselik mindezek az események. Most azonban végül is rátalált az egészen neki való útra, s haláláig nem is tér le róla.

„Valóban hivatásszerűen foglalkozott az orvosi tudománnyal és nem úri passzióból — írja majd halálakor Grósz Emil, az ismert pesti szemészprofesszor. — Igen ügyes kezű és lelkiismeretes operatőr volt, orvos, aki soha sem kímélt sem fáradságot, sem időt, sem a saját egészségét, hanem szenvedő embertársainak mindig, minden pillanatban segítségére sietett." Jellemző, hogy „ha a nevét aláírta, legtöbbször elhagyta a herceget, sokszor a keresztnevét is, de a doktor sohasem maradt el a neve elől" (Szontagh). Szakmai tudását állandóan tökéletesíti: szaklapokat olvas, kongresszusokra jár, érintkezésben áll kora neves orvosaival. 1917-ben, miután részt vett a budapesti szemészkongresszuson, meghívta a német és osztrák vendégeket Köpcsénybe, s megmutatta nekik kórházát. Hol ő hozat Pestről, sőt Bécsből valakit egy-egy bonyolult eset miatt, hol kollégái keresik fel tapasztalatcserére. Ilyenkor mindent apróra megmutat nekik, és szívesen operál jelenlétükben. Sőt más vendégei és gyermekei is jelen lehettek. Ezt persze nem a mai gyakorlat szemszögéből kell néznünk. Nála természetes módja az örömszerzésnek, családja irányában a nevelésnek is. És talán nem tévedünk, ha ennek a nagyon tárgyilagos, nagyon férfias embernek önközlését is látjuk benne.

A Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd intézőbizottsági tagjává választotta. Sőt egyetemi katedrát is ajánlottak föl neki, de visszautasította, hogy szegény betegeivel maradhasson. Tény, hogy — mint legidősébb lánya mondja — nem volt „dozierend" típus, ügyes, gyorskezű orvosi tevékenységében éppúgy, mint minden egyéb téren. A műtőasztalon is gyorsan, de higgadtan dolgozott, közben kedves szavakkal biztatgatva a beteget. És bár kényesen adott a legnagyobb tisztaságra, sterilitásra, fel tudta találni magát rendkívüli körülmények között is, és úgy segített magán és embertársán, ahogy tudott. Gyakran történt, hogy valami balesetnél segített, útközben, vadászaton. Orvosi táskája soha el nem maradt a kezéből. Még szegénykunyhóban is operált.

Tudományos hozzájárulása is gyakorlati oldalról nyilvánult meg: a müncheni „Zentralblatt für Augenheilkunde" c. szakfolyóiratban tett közzé sorozatosan esetleírásokat, 15—20 soros tömör, pontos ismertetéseket. Színvonalukat már maga a leközlő lap is fémjelzi. Az egyszerű „dr. med." aláírás után sohasem mulasztja el odafenni: „aus Ungarn". Ez is egy módja a „cara patria" megismertetésének. (A „cara patria* kifejezést 1907-as nizzai naplójegyzeteiből vesszük: ismételten így jelzi, ha Magyarországról kap hírt.) Ugyancsak színvonala19