Kardos Klára (szerk.): A szegények orvosa. Batthyány Strattmann László (Eisenstadt, 1982)

Karli feküdt az ágyban, játszottam vele és Francival; ezt a játékot jól ismerjük, és évekkel ezelőtt, amikor karácsonykor hosszú-hosszú ideig ágyban volt, mindig együtt játszottuk. A végén következtek a jutalmak, néhány malátacukorka! — Este Mami az összes kicsivel egy kártyapartit játszott, nagyon csöndesen! mert Karli a közvetlen közel­ben aludt. — Május 13. Áldozócsütörtök Tegnap este még egy cirkusz volt az ablakunk előtt. Már mind föl­készültünk a nyugtalan éjszakára. Mégis hála Istennek mind nagyon jól aludtunk. így gondolja az ember — és mégis minden másképp üt ki. — Olyan szépen mondja Szent Ágoston: Intellectus Divinus mesu­­rat et regulat res.' Voltaképpen Pertelsteinbe akartam menni, mert várt a barátom, Pater Sylva-Taruca. De minthogy a sofőr lánya elsőáldozó volt, nem akartam igénybe venni. Harrachtól is kaptam levelet, hogy menjek el egy beteghez, Marenzi grófnőhöz Bruckba. St. Gábrielben pedig Pa­ter Ildefons Lichtenstein reméli, hogy elmegyek 40 papjelölt fölszen­telésére. Ezt mind szívesen megtenném, de nem utazom, nincs helyet­tesem, és nagyon sok a betegem. Ha az asszisztensnőm megjön, re­mélem, szabadabb leszek! — Délután sétálni mentem Mamival a kertben. A vendégszobákról be­széltünk, ugyanis a parádés vendégszobánk W. C. szagú, és ezt csak most tudtuk meg Eszterházytól. Május 14. péntek Nagy ambulancia, 3/4 1-ig tartott. Különösen egy kisgyerek, aki­nek az egész szemét kés vágta át. A felelősség: benn hagyni a sze­met — vagy mesterségeset betenni? súlyos lelkiismereti kérdés! — A tanítóm a kórházban másodszor is belekapott az operált szemébe, annak ellenére, hogy már drótkosarat kapott föléje. — Délután 3 órakor Misiiéi a vasútra mentem: elhatároztam, hogy el­utazom Pertelsteinbe. Barátom, P. Sylva Taruca OSB* 2 ma van utolsó nap ott, és meg akartam szerezni neki azt az örömöt, hogy megláto­gatom. Tiszta baráti szeretet vonzott feléje és Coreth Magdalena nő­vér felé. Az utazás egész simán ment, Ivivel és Blankival. 1/2 6-kor megér­keztem, és Lily mindjárt lejött hozzánk. Sok mindenről beszélgettünk, ' Az isteni értelem méri ki és szabályozza a dolgokat. 2 A páter (spanyol származású, nevüket tulajdonképpen Tarouca-nak írják) még novicius korában gyenge egészsége miatt B. kórházában tartózkodott. Jellemző, hogy rendje bizalommal engedte oda megerősödni. Innen nagy barátságuk. Ma is él a seckaui apátságban. 125

Next

/
Oldalképek
Tartalom