Hoósné Péterffy Alexandra et al. (szerk.): Kőszegi krónika 1938-1952. Székely László apátplébános feljegyzései (Gencsapáti, 2015)
Mellékletek
zi, ahol 1931-ben pappá szentelik. 1940-ben Szombathelyre helyezik, ahol 1946-ban megszervezi a szalézi kórust. 1955-ben a kórus feloszlatása után a szombathelyi zeneiskola tanára. 1966-ban Grazban a szalézi iparos iskolában lesz karnagy. Schrek Mihály: Id. Hamvas Mihály SCHUMMER SZILÁRD: szombathelyi reáliskola tanára. SCHÜTZ ANTAL SchP, dr. (Maszdor, I88O. — Budapest, 1953-): piarista szerzetes, egyetemi tanár. 1904-ben szentelik pappá. 1906-tól 1916-ig a budapesti piarista gimnáziumban tanít hittant, valamint a Kalazantinum hittudományi főiskolán dogmatikát és néhány éven keresztül szentírástudományt ad elő. 1916-tól 1944-ig a Pázmány Péter Tudományegyetemen a Hittudományi Kar dogmatika-professzora. 1925-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1938-ban pedig rendes tagjává választja. 1930-ban Corvin-koszorúval, majd 1942-ben Corvin-lánccal tüntetik ki. SCHWARTZ LAJOS ELEMER OCist, dr. (Vasvörösvár, 1890. — Würzburg, 1962.): ciszterci szerzetes, egyetemi tanár. 1914-ben tesz örökfogadalmat, és pappá szentelik. A világháborúban tábori lelkészként szolgál. 1914-ben német-latin szakos gimnáziumi tanári oklevelet szerez, majd 1916-tól Székesfehérváron tanár. 1917-1921-ig külföldi tanulmányúton van. 1921-ben egyetemi magántanár, és a budapesti ciszterci gimnázium tanára. 1936-ban rendes egyetemi tanárrá nevezik ki. 1938-ban megalapítja a Német Nyelvtudományi Intézetet. Tagja a Szent István Akadémiának, és az Emericana katolikus ifjúsági szervezet főtitkára. 1948-ban nyugdíjazzák. 1949-ben Belgiumban telepszik le, és a leuveni egyetemen tanít. SEBESTYÉN JÁNOS, dr.: kőszegi líceum és tanítóképző tanára. 1945- ben a kőszegi Credo-gyűlés szónoka. SEPER ALAJOS (Kőszeg, l88l. — Kőszeg, 1940.): kőszegi kőműves mester. SEPER ALAJOS: kőszegi kőfaragó, 1949-ben temetői kövekből renoválja a Szent Imre-templom kapuját. SEPER FERENC (?, 1906. — ?, ?): a nyilas párt kőszegi vezetője 1939-től. SERÉDI GYÖRGY JUSZTINIÁN OSB, dr. (Deáki, 1884. - Esztergom, 1945.): bencés szerzetes, bíboros, esztergomi érsek, hercegprímás. 1908-ban tesz örökfogadalmat, majd pappá szentelik. 1908-1909-ig, majd 1910-1917-ig Rómában az új egyházi törvénykönyvet megalkotó bizottság tagja. 1909-1927- ig főiskolai tanár Pannonhalmán. 1920-1927-ig rendi procurator Rómában, és a szentszéki magyar követség egyházjogi tanácsosa. 1927-ben esztergomi érsekké nevezik ki, és még ebben az évben bíborossá kreálja XI. Piusz pápa. 587