Hoósné Péterffy Alexandra et al. (szerk.): Kőszegi krónika 1938-1952. Székely László apátplébános feljegyzései (Gencsapáti, 2015)

Mellékletek

SZVU = Szent vagy, Uram! A katolikus liturgiában használatos magyar egyházi népénekek gyűjteménye, mely 1931-ben jelent meg. Énekes részét Harmat Artúr, a szövegeket Sík Sándor szerkesztette. Te Deum (latin): Téged, Isten, dicsérünk kezdetű himnusz, hálaadó ének. A tanév végi, és az év végi hálaadó miséken hangzott el, amelyek így erről az énekről kapták az elnevezésüket. Triduum (latin): általában templombűcsú előtt, nagyböjtben vagy advent­ben tartott háromnapos beszéd-, illetve ájtatosságsorozat. Vallásalap: III. Károly 1733-ban vetette meg alapját, célja a gyenge javadalma­­zású plébánosok támogatása volt. 1786-ban II. József ehhez az alaphoz rendelte több feloszlatott szerzetesrend vagyonát. A Vallásalap jövedelmeit a katolikus istentiszteleti célokra, egyházi építkezésekre, papnevelő intézetek fenntartására és a papi fizetések kiegészítésére (kongnia) lehetett felhasználni. Vejcsi szőlő: Nyugat-Azsiából származó, speciális tapadókorongokkal ka­paszkodó, erősen szétágazó kúszónövény. Veni Sancte (latin): Jöjj Szentlélek. A pünkösdi himnusz kezdő szavai, de pré­dikáció előtt, a tanév elején és általában minden fontosabb esemény kezdetén is énekelték. Idővel a tanévkezdő misét is Veni Sancténak kezdték nevezni. Vince-apácák: ld. irgalmas nővérek. Visitatio canonica (latin): kánoni látogatás. A megyéspüspök hivatali kö­telezettsége, mely szerint egyházmegyéjét rendszeresen látogatni köteles. VKM = Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium. Vojna (orosz): háború. Volksbund = Volksbund der Deutschen in Ungarn (német): Magyar­­országi Németek Népi Szövetsége. Magyarország németajkú lakosságának szervezete, mely 1939 és 1945 áprilisa között működött a Harmadik Biroda­lom támogatásával, propagandájával. 1940-ben a magyarországi németek kizárólagos képviselőjének nyilvánították. Központja Budapesten volt, tagja­iból a Wermacht és az SS kb. 119 ezer főt sorozott be a háború alatt. Zita-kör: 1938-ban a Katolikus Leányok Országos Szövetségéből szervező­dött mozgalom a magyar katolikus lányok összefogására és nevelésére. IV. Károly felesége, Zita királynő nevét viselte. 517

Next

/
Oldalképek
Tartalom