Hoósné Péterffy Alexandra et al. (szerk.): Kőszegi krónika 1938-1952. Székely László apátplébános feljegyzései (Gencsapáti, 2015)
Kőszegi krónika 1938 - 1952
1938 1939 1940 1941 1942 1943 1944 1945 1946 1947 1948 1949 1950 195 1 1952 II. /Felelet Márkus Bernát felszólalására./ Régtől tudom, hogy Márkus elvtárs ékesszólásával nem lehet fölvenni a versenyt. Olyan nagy mestere ő a szónak, hogy a legvilágosabb igazságot is el tudja ködösíteni vele. Fölemlegeti a prímási körlevelet. Igen sajnálom, hogy nem olvasta el, vagy nem hallgatta meg, mert akkor több dolgot nem hozott volna föl. Lelki terrorról beszél, holott az egyháznak nincsenek börtönei, nincs rendőrsége, még csak állásvesztéssel sem tudja sújtani híveit. Egyházi fenyítést, kiközösítést alkalmaz büntetés gyanánt, de ezt sem a püspöki kar teszi, hanem az egyházi törvénykönyv sújtja vele azokat, akik részt vesznek az egyház jogainak megtiprásában. Meg is érdemlik. Márkus elvtárs nyilván azért fél a titkos szavazástól, mert nem bízik saját párthíveiben. Nagy garral fölemlegette, hogy mindenki önként van a pártban, s ha onnan kilép, nem lesz bántódása. Azonban elfelejti, hogy az őszi képviselőválasztáskor 1 800 beiratkozott kommunista közül csak 1 200 szavazott vele. Azzal is érvelt, hogy [a] nyugat államaiban már mindenütt államosították az iskolákat a valláserkölcsi élet károsodása nélkül. Ám nézzünk a legközelebbi és legismertebb példára: a hitlerizmus először államosított, azután vallástalanított, azután erkölcstelenített! Azzal dicsekszik Márkus Bernát, hogy falvakon is kipuhatolta a közvéleményt, s úgy tapasztalta, hogy mindenütt az államosítás mellett vannak. El is hiszem, hogy így beszéltek, hiszen ma meg vannak félemlítve, és mukkanni sem mernek. A nácizmus idején óvatosan néztek körül az emberek, jaj, nem hallja-e valaki, amit kimondanak. A Márkus Bernát-féle demokráciában még gondolni sem mernek valamit szabadon: hátha meglátják. Ahogyan Márkus barátom fejtegette, mennyire a szabadság érdekében van a nyílt szavazás, az valóságos szónoki bravúr volt. Éppen csak az volt a hibája, hogy nem igaz. Az emberek meg vannak félemlítve, nem mernek nyíltan másra szavazni, csak arra, amire késztetik őket. Arról azonban máris lekésett Márkus Bernát, hogy a nyílt szavazást propagálja. A szabály ugyanis nem az, hogy ha tíz tag kéri a titkos szavazást, akkor dönteni kell afölött, hogy megadják-e nekik. Az a szabály, hogy akkor a titkos szavazást egyszerűen el kell rendelni — ha tetszik, ha nem, ha megfelel a Párt vélt érdekeinek, törekvéseinek, ha nem. Ha tehát a szavazás titkos lesz, amint, hogy annak kell lennie, kérem a tisztelt képviselő társaimat, szavazzanak jobb belátásuk és lelkiismeretük szerint. Ha pedig nem lesz titkos, úgyis komédia lesz az egész. III. /Márkus Bernát személyében érezte sértve magát, erre kijelentettem!/ Meg kell jegyeznem, hogy semmiképp sem akartam Márkus barátomat személyében megsérteni, sőt nagyra becsülöm az ő személyét és törekvéseit. 446
