Hoósné Péterffy Alexandra et al. (szerk.): Kőszegi krónika 1938-1952. Székely László apátplébános feljegyzései (Gencsapáti, 2015)

Kőszegi krónika 1938 - 1952

1 938 1939 1940 1941 1942 1943 1944 1945 1946 1 947 1948 1949 1950 1951 1952 eredetéről. Úgy látszik, az épület Major prépost idejében kapta ezt a neoro­­mán-gót vagyis romantikus homlokzatot. Környékét is parkosítják. Ha jut a Kálvária pénzéből, esetleg belül is kifestetem Steffek mesterrel. A dominikána apácáknál nagy az izgalom, a bizonytalanság. Tanítói munkát az államosított iskolában nem vállalnak — prímási rendeletre — de hogy mi­ből fognak megélni, nem tudják. Valószínű, hogy az evangélikus és zárdái leány középiskolákat egybeolvasztják, ez esetben a tanárok nagy többsége evangélikus lesz /akik különben igen derék emberek./ A gyerekekkel lassankint felvitetjük a Kálváriára az apróbb tárgyakat. Teg­nap a mellékoltárt férfiak vitték fel. Kedden a „szent asszonyok” új, alapo­sabb nagytakarítást rendeztek. A templom előtt felhalmozódott sok törmelé­ket is elhordták. Weigl festőmester mázolja a remetelakás ablakait, Magyar József a Mária-ká­­polna ezüstszobrát. Restaurál egy Jézus-szobrot is, mely több más régi szobor­ral együtt a templom raktárában hevert. Szívet is tesz Jézus kezébe, ami majd elárulja, hogy a szobor ebben a formájában mégsem háromszáz éves. A kert­ben az új víztartály a nagy esőzések után bőven adja a vizet. A fenti Mária-ká­­polna restaurálási költségeit ifj. Eitner malomtulajdonos állja. A kertben a tűz­vész után kitépett borostyán újra hajt. Június 27. Bárány László és Horváth János kőszegi ifjú levitákat482 kérésünk­re a Jézus Szíve-templomban szentelte pappá püspök atyánk. Igen sok pap fogadta az érkező főpásztort: bencések, missziósok, egyházmegyés papok; a kerületből a szerdahelyi, tömördi és salköveskúti. /Utóbbi, Toronyi Németh István a szószékről szakszerűen magyarázta, mi történik az oltárnál./ A püs­pök úr kíséretében jött dr. Sághy és Sülé Ferenc a szombathelyi szeminárium tanári karából dr. Kappel János kanonok és dr. Vecsey József. A mindenszentek litániáját a missziósok énekelték, az Ecce sacerdost, Veni Creatort483 s pár más betétet az egyházi énekkar. Egyben egy harmadikat is szentelt pappá a püspök: Szántó Hubert premontreit. Több mint két óra hosszat tartott a szép szertartás püspök úr pompás, húszperces beszédével együtt. Közebéd a Kelcz ebédlőjében volt 45 terítékkel, a költségeket az egy­házközség állta, a jelen volt egyházközségi képviselők befizettek rá 16 Ft-ot. 482 Leviták: Lévi főpap leszármazottai, tágabb értelemben az egész ószövetségi papság. Szé­kely itt a szentelendő kispapokra használja. 483 Veni Creator Spiritus (latin): Teremtő Lélek, jöjj. Ősi Szendélek-himnusz, már a 9. szá­zadtól népszerű volt. 428

Next

/
Oldalképek
Tartalom