Hoósné Péterffy Alexandra et al. (szerk.): Kőszegi krónika 1938-1952. Székely László apátplébános feljegyzései (Gencsapáti, 2015)

Kőszegi krónika 1938 - 1952

1 938 1939 1940 1941 1942 1943 1944 1945 1946 1947 1948 1949 1950 1951 1952 beszédeit a szépen telt templomban. Impozáns volt a fekete vasárnapon473 ál­dozok nagy tömege. A felnőtt leányok lelkigyakorlatát Thurzó Kálmán ve­zette le buzgón; ugyanő cserkészeinknek tartott egynapos „zárt” lelkigyakor­latot. Takáts István káplán a férfi ifjúságnak a Szent Imre-templomban tartott lelkigyakorlatos beszédeket. Sima, jó, átlagon felüli előadó. Március 15-én, a nemzeti ünnepen gyönyörű ünnepi beszédet tartott. Fájdalmas pénteken zord időben csappant számú közönség ment föl a 14 stá­ció előtt elmélkedve, imádkozva a Kálváriára. Körülbelül 200 nő és 2 férfi jött meg, közben vedrekkel hordták föl a homokot. A város fizette az eddigi mun­kálatokat — 12 000 Ft-ot, a többi költség már ránk hárul. Március 23. Tegnap megérkeztek vonaton a hangerősítő készülék alkatré­szei, ma megjött a szerelő is. Lassan hozzáfogtak a munkához Kendik Ernő itteni villanyszerelő embereivel. A hangszóró dobozok nagyobbak az eddigi­eknél, s más formájúak. A vezeték nem kábel, hanem ólomba burkolt, s nem a levegőben függ, hanem egy-két rész kivételével a padok alatt fut el vagy a falakon. A kövezetét nem engedtem feltörni, mert szépséghibát okozott vol­na. A mikrofon eddig a szószéken állt, most majd felülről fog függeni. Az ol­tártól is mikrofonba beszélhetünk már. Március 26. A nagypénteki prédikáció hangzott el először az új mikrofonba. Fíasonlíthatatlanul tökéletesebb, mint az előző volt. A hang nem torzul, min­den zugba elhat, csak a szentélybe nem, mert oda nem irányul hangszóró. A nagypénteki sírnál két-két katona áll őrséget, katonáink már a múlt vasárnap nagy tömegben jelentek meg a misén. A feltámadási körmeneten /március 28./ rengeteg nép, két díszszázad... A Szentség mögött egy sort alkot Márkus Bernát párttitkár a maga kommunistáival, bár áldásra nem térdelnek le, jelenlétükkel mégis azt prédikálják: Ne féltsétek tőlünk a vallást, ti keresztények. Március 29. A húsvéti ünnepekben örülünk, hogy annyian vannak a temp­lomban, és búsulunk azon, hogy lám, mennyien lehetnének más vasárnapo­kon is, ha teljes buzgósággal akarnának ott lenni. Húsvéthétfőn hegyeinkbe rán­­dult ki a szombathelyi Cecília Énekkar, dr. Kemer, Sághy és Radvány velük. Budapestről is jött egy társaság buszokkal. A polgármester-helyettes a katolikus fiú elemi termeit utalta ki számukra éjszakára. Húsvét vasárnapján a demok­ratikus nők rendeztek bált, talán 150 résztvevővel. Új harangkötelet hozattam a temetőtemplom számára. Húsvéthétfőn négy esküvőnk volt. Kőszegfalván a leányok előadták Kincs Istvánnak Modern világ című darabját. 473 Feketevasárnap: nagyböjt 5. vasárnapja. Liturgikus hagyomány szerint ezen a napon a templom feszületéit és a főoltár képét fekete lepellel takarják le. 416

Next

/
Oldalképek
Tartalom