Hoósné Péterffy Alexandra et al. (szerk.): Kőszegi krónika 1938-1952. Székely László apátplébános feljegyzései (Gencsapáti, 2015)

Kőszegi krónika 1938 - 1952

1938 1939 1 940 1941 1942 1943 1944 1945 1946 1947 1948 1949 1950 1951 1952 buzdítottam a híveket. Ezen a kommunisták igen felhördültek, a kompárt titkára botránkozásának adott kifejezést egy beszédében, egy zsidó detektív pedig hangoskodott, hogy ha ott van, bezzeg letartóztatott volna. Viszont a prédikációkat figyelni fogják. Majd még megtérnek! Leányegyesületeinknek körülbelül hatvan tagja utazott Szombathelyre, hogy megtekintse a szaléziaknál már huszonötödször előadott operettjét, melynek címe: Kunyhótólpalotáig. Február 2. Ahhoz képest, hogy Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe hét­köznapra degradálódott, s így az üzletek is nyitva tartottak, elég szép közönsé­ge volt miséinknek. Az egyházközségi képviselők, 16-an gyertyával kezükben a szentélyben álltak föl. Ök és a gyermekek vonultak föl a templomi körmenetben. Február 5. A Kálvária kikövezése /téglák bizonyos minta szerinti lerakása/ be­fejeződött. Elkészült már az egyik ajtó s az ablakok. Ezeket holnap Stipkovits fuvara viszi föl. Falba helyezésük megtörténik. A székesegyháznak — Sághy kanonok sürgetésére, akinek jó szájtehetségén és ügyességén múlt, hogy a biztosító akkora összeget fizetett — tízezer forintot kölcsönadtam a Kálvária pénzéből. Megrendeltem a hangerősítő készüléket az oroszoktól „elkért” régi helyébe, 12 000 Ft-ért. Ezt a pénzt is a Kálvária pénztára kölcsönzi a Jézus Szíve-temp­­lomnak. Február 12. Tegnap temettük el Szóvá József lakatost, a Czeke-téglagyárnak hirtelen elhunyt sofőrjét. Nagy katolikus volt, mindig ott láttam meghatáro­zott helyén állva a 9 órai misén, de nagy kommunista is. Temetésén renge­teg nép volt, párttagok piros koszorúszalagokkal, két beszéd is hangzott el. Ma rémülten jött a leánya és ennek férje, Bartl fogtechnikus. Jelentették, hogy lakásukban „szellemjárás” van. Mikor senki sincs a lakásban, „láthatat­lan kéz” mindent feldúl, és szétdobál. Különös, mondják, nyitva találták a hegedűtokot, melynek kulcsát régtől nem találták, nyitva azt a szekrényt is, amelyhez a boldogult mester különleges, kulcs nélkül fölnyithatatlan zárat szerkesztett. A furcsa jelenség háromszor ismétlődött. Az ifjú párt két hete eskette Nagy Ferenc, ő ellátogatott hozzájuk a lakás fölszentelésére. Míg ő ott volt, azalatt is elmozdult valami a helyéről. Február 15. Ma tisztelgett a verbiták — missziósok — új tartományi főnöke, aki székhelyét Kőszegre tette át. O lett egyben a házfőnök is. P. Ory /Wächter/ megmaradt novicius mesternek. A Kálvárián felsúrolták a téglakövezetet, beüvegezték az ablakokat, beállí­tották az egyik ajtót, most állványozzák kívül a bal tornyot, hogy repedéseit 413

Next

/
Oldalképek
Tartalom