Hoósné Péterffy Alexandra et al. (szerk.): Kőszegi krónika 1938-1952. Székely László apátplébános feljegyzései (Gencsapáti, 2015)

Kőszegi krónika 1938 - 1952

1938 1939 1940 1941 1942 1943 1944 1945 1946 1947 1948 1 949 1950 1951 1952

gyönyörűen be van havazva minden. A falut az országúttal bekötő útnak nyomát sem látni, úgy betemette a mély hó, hogy csak a szegélyező fákból lehet nyomára következtetni. A falu első házát ereszéig ellepte a hó, úgy kellett kikaparni a nagy hótömegből. A vonatok érkezése is bizonytalanná vált. Hazajövet — hatan voltunk: káplánom, anyja, nagynénje, egy kis emberke a kisfiával — nagy kalandban lett részünk. Három orosz katonaruhába öltözött férfi támadt ránk, s követelte holmijainkat. Egy szót sem szóltak, csak pisztolyaikat szegezték ránk. Megmotoztak, zsebóra, zsebkendő, zsebkés, zsebvillany, kesztyű, útitársainknak a falvaiak bőkezűségével megrakott szatyra mind az övék lett. Szép, hogy kabátunkat, sapkánkat nem rabolták el. A nőket sem bántották, csak Takáts Pistukát teperték le a földre, mivel nem akarta odaadni egy héttel előbb szerzett zsebóráját, ami tudvalevőleg a nagy zabrálások után még mindig ritkaság maradt. Olyan súlyos ökölcsapások érték, hogy attól félt, hogy állkapcsa összetörik. Nem is tudta, hogy ilyen hatalmasakat is lehet ütni, a havon fekve jajgatott, és mamáját hívta, mint egy kisgyerek. Különben a séta a tiszta, havas levegőben egészséges volt, s örömre hangolt minket, inkább örültünk annak, amit meghagytak semmint búsultunk volna azon, amit elvettek. Utóbb hallottuk, hogy egy másik társasággal is így bántak, s már délelőtt téli kabátot árultak Kőszegfalván. Hazamenet egy kárba veszett fél órát töltöttünk az orosz parancsnokságon. Onnan telefonáltak a kaszárnyákba, s megállapították, hogy senki sem hiányzik onnan. Az is lehet, hogy nem oroszok voltak az illetők. Erre vallana, hogy egy szót sem szóltak, mindent némán intéztek el, s mintha megértették volna, ahogy én szidalmaztam őket. Az esetet az újság is kiszerkesztette Megtámadták a Nemzeti Bizottság elnökét címen.

Február 20. A várost egészen betemette a hó. Vonat, posta nem jön, az erdei utak járhatatlanok. Sok a csonttörés az esések miatt. A templomhoz is nehéz a teraszt takaró havon kis utat kikaparni. A fiúiskola bezárta kapuit tűzifahiány miatt. Udvarunkon tömérdek a hó, s mikor már úgy vélnők, hogy több nem is lehet, újabb hóesés gyarapítja. A misék közönsége megcsappant, de a farsangi mulatságoké nem.

Romlanak az erkölcsök. Ügy hírlik, hogy 15-16 éves barakki proletár leányokat, akiket néhány éve még tanítottunk, újra meg újra látogatnak ruszki katonák. A városban 16 betörésről tudnak, s sajnos mindig akad orgazda, aki lopott holmit megvesz katonáktól. Barakki gyerekek mentek az úton, s mikor egy-egy pap ment arrafelé, oly cifrán kezdtek káromkodni, hogy felnőttnek is „becsületére” vált volna.

387