Hoósné Péterffy Alexandra et al. (szerk.): Kőszegi krónika 1938-1952. Székely László apátplébános feljegyzései (Gencsapáti, 2015)

Kőszegi krónika 1938 - 1952

1938 1939 1940 1941 1942 1943 1944 1945 1946 1947 194S 1949 1950 1951 1952 sokat köszönhettek az ő kérlelhetetlen szigorának. Utóbbi években az épít­kezéssel járó költségek miatt takarékoskodni kellett a koszttal, s ezt a diák­gyomor már nem oly könnyen felejti el. A bencés tanárokkal nem nagyon tudott kijönni a szókimondó, elég szilajon kritizáló, robbanékony igazgató. De ők is elismerik, hogy derék, egyenes lelkű magyar pap volt. A villasoron épített házába vonul vissza, de ha kell, készségesen fog kisegíteni. Utóda az internátusbán Tormán János lett, aki eddig a zárda középiskoláiban /polgári, tanítónőképző/ tanította a hittant. Az ő helyébe viszont dr. Vecsey Lajos került, akinek tanári oklevele is van, latin-történelem szakos. Most még Takáts István kőszegi újmisés várja elhelyezését. Őt szülei taníttat­ták saját költségükön Innsbruckban /majd a szerzetesek száműzetése miatt a svájci Sittenben/22. Tavasszal mondta első szentmiséjét a Jézus Szíve-templom­­ban, azóta nagy készséggel segített minden plébániai funkcióban. Főleg kör­menetek és magánájtatosságok rendezéséhez mutat különös kedvet, azért a német ajkú hívek megszerették, és sajnálják, hogy nem ő került ide harmadik káplánnak. Az a terv, hogy Kőszegfalvára lehetőleg mindig dr. Szakos megy ki, aki jól beszél németül, így egységesebb lesz a lelkipásztori gondozás. Szeptember 3. Kőszegfalva népének magának kell döntenie abban, hogy is­kolájában magyar, avagy német nyelven folyjon-e a tanítás. Én Veni Sanctét23 s misét tartottam kinn, s kértem a szülőket, hogy szentmise után jelenjenek meg az iskolában. Dühöngtem, hogy kevesen jöttek meg, pedig megérthet­tem volna, hogy délben már főzni akarnak az asszonyok vagy enni a férfiak. Meghirdettem hát, hogy ebéd után jöjjenek meg. Felkértem Nagy Gyulát, a római katolikus fiúiskola igazgatóját, hogy ő vezesse le a gyűlést. Jobbat nem is küldhettem volna. Ez a lelkes-tüzes ember megmagyarázta nekik, hogy az anyanyelvet megtanulhatják otthon, a szülői házban, a magyar nyelv tudásá­ra pedig szüksége lesz a gyermeknek a további érvényesüléshez. A szülők így lelkesen amellett döntöttek, hogy az oktatás nyelve az iskolában a magyar le­gyen. Meg kell itt jegyezni, hogy a kőszegfalvai nép olyan dialektusban beszél, amely az irodalmi nyelvtől talán jobban különbözik, mint a szerb a szlo­22 Sitten: ma Svájc. 1857-ben jött létre az Innsbrucki Egyetemen a jezsuitákra bízott ké­sőbb világhírű teológiai kar. Ehhez kapcsolódott az 1858-ban alapított a Canisianum el­nevezésű teológiai kollégium. A nemzetiszocialisták 1938-ban mindkettőt feloszlatták, ezt követően a pápai teológiai fakultás Sittenben (Svájc) működött tovább. 23 Veni Sancte (latin): Jöjj Szentiélek, az égjük pünkösdi himnusz kezdő szavai. Prédikáció előtt, a tanév elején és általában minden fontosabb esemény kezdetén is énekelték. Idővel a tanévkezdő misét magát is Veni Sancténak kezdték nevezni. 35

Next

/
Oldalképek
Tartalom