Hoósné Péterffy Alexandra et al. (szerk.): Kőszegi krónika 1938-1952. Székely László apátplébános feljegyzései (Gencsapáti, 2015)
Kőszegi krónika 1938 - 1952
1938 1939 1940 1941 1942 1 943 1944 1945 1946 1947 1948 1949 1 950 1951 1952 sárnapi és ünnepi szentmisét minden ellenszolgáltatás nélkül vállalta a plébánia, de viszont minden kötelezettség nélkül is. A bencés tanárok fizetésére nagy késéssel négymillió pengő érkezett, azt is lebélyegezték már, úgyhogy negyedét éri. Pannonhalma nem tudott segíteni, ellenkezőleg, a rendházak hozzájárulását kéri; készleteit kiosztotta már a menekültek között. Kőszegen öt diákot mégis ingyen tartanak a bencések. Sok a gondjuk; lisztjük január végéig lesz elég, a város még nem adta meg fájukat, így a gimnázium fűtése is a rendházra hárul. Zokszót nem ejtenek, panasz nélkül tűrik alig fűtött szobájuk hidegét. Külső kertjük azelőtt sokat hozott, most az is prédája lett zabrálóknak. Tíz szobabútorukat — matracokkal együtt — még a nyilasok vitték ki a reálba, ahol az elhányódott. A tanári fizetésből kettőt kirekesztettek, azok csak papi nyugdíjat kapnak. A gimnázium berendezésében 80-90%-os a kár. Ruszki katonák /nem túlzás!/ a múzeumi kígyókról leitták a spirituszt, s Jáki Zénót, Korányi Szevért inzultálták, mert nem voltak hajlandók, borzadtak példájukat követni. Karnagyunknak lelke elsötétedett. Mindig szenvedélyes lélek volt, bár jó. Most a népleányok panaszkodnak rá: befogadták őt és családját, ő meg följelentgeti őket, hogy menekültek holmijait rejtegetik. O maga is könnyű lelkiismerettel nyúl dolgaikhoz azon a címen, hogy azok a menekültekéi. Legutóbb felszólítás nélkül vállalkozott a kommunista énekkar vezetésére. December 23. Szép karácsonyi ünnepélyek voltak tegnap a zárdában, a szegényházban, a szervita óvodában, ma ugyanott a Dolgozó Leányok /DL/, este a cserkészek rendeznek ilyet. A cserkészek saját gyártmányú játékszereikből karácsonyi vásárt is nyitottak. Ma volt a Credo közös szentáldozása a Jézus Szíve-templomban. Impozáns számban jelentek meg a tagok. Csak az volt kár, hogy a gyónók bennszorítottak a gyóntatószékben, nem tudtam mise közben áldoztatni, így a szentmise ötnegyed óráig tartott. /Nem épp a liturgia szellemében, de az áldoztatást felajánlás után szoktuk már kezdeni, különösen első vasárnapokon./ December 28. A karácsonyi ünnepekben igen nagy közönség buzgolódott a templomainkban. Nagy volt az ostrom a gyóntatószékek körül mind a két ünnepen. A második ünnepen a cserkészek házi mulatságot rendeztek, kb. 200 000 pengő bevétellel. A pénzlepecsételési rendelet templompénztárainkat eléggé sújtotta. 80 000 pengő zsugorodott le negyedére. A januári Credo-gyűlésre meghívtam P. Bőle Kornélt, a neves szónokot, a Credók megalapítóját és országos elnökét. 335