Hoósné Péterffy Alexandra et al. (szerk.): Kőszegi krónika 1938-1952. Székely László apátplébános feljegyzései (Gencsapáti, 2015)
Kőszegi krónika 1938 - 1952
1938 1939 1940 1941 1942 1943 1 944 1945 1946 1947 1948 1949 1950 1951 1952 és a szülők közül sokan. A kislányok a zárdában, a kisfiúk, körülbelül 60- an a szervita nővéreknél kaptak reggelit szépen fölterített asztalon /kakaó, kuglóf, cukor, keksz, narancs/, ezekről az Oltáregylet hölgyei gondoskodtak. Kőszegfalván is ma volt az elsőáldozás. Ott a gyermekek kolbászt, szalonnát kaptak reggelire, a falusiak hordták össze nagy buzgalommal. Megtartottuk az Eucharisztikus Világkongresszus 3- évfordulójának megünneplését is; tegnap németül, ma magyarul. Utóbbira nemcsak az elemi, hanem a polgári [és] a képző növendékei is felvonultak. Tegnap különben óriási gyóntatás volt, vagy legalább hosszantartó, kevés lévén a gyóntató. Én közben átszaladtam a városházára is: a közgyűlés megszavazta az erdei kápolna felépítéséhez szükséges telket, fát, követ. Ma délután anyák napját és szívgárdista-avatást rendeztek a zárdában, Kovács Aladár káplán volt a szónok. A műsor, mint mindig, színesebb itt, mint a fiúknál: van szép színpad, nagyobb a lehetőség, a lányok is színesebbek ruháikban, mint a fiúgyerekek szürke öltözékeikben. Május 23. Vasárnap meglátogattak: Wälder Gyula, országgyűlési képviselőnk, a neobarokk nagyszerű mestere, egyetemi tanár titkára kíséretében, vele jöttek Szűcs István főispán, Esső Sándor dr. képviselő és dr. Gyöngyös Endre főjegyző. Wälder professzor készségesen felajánlotta, hogy fölülbírálja az építendő erdei kápolna beérkező tervrajzait, s ha egyik sem felel meg, ő készít egyet ingyen. Azután Kőszegi nyugalmazott rendőrkapitánnyal és Jaross egyházközségi elnökkel tanakodtunk az építéshez szükséges összeg előteremtéséről. Kőszegi igen ügyes és szép reményeket keltő ötleteket vetett föl. Éjjel súlyos beteghez hívtak. A szegény Balogh Liszka nem tudott meggyónni, eszméletlen volt. Azért négyszer is fölkerestem. Jólelkű édesanyja ott szipogott mellette, igen sajnálta leányát. Május 28. Pár napi budapesti tartózkodás után értesültem, hogy Balogh Liszka eszméletre tért, szentgyónását szépen elvégezhette, anyja azonban váratlanul meghalt. Ennyire nem tudhatjuk a napot, az órát. Ma volt az esperesi kerület koronagyűlése Kőszegen. A Jézus Szíve-templomban a 9 órai misén a pirossal leterített padokban foglaltak helyet a papok / Wallner főesperes betegsége miatt nem tudott megjönni/. Az egyházi énekkar töredéke magyar énekeket énekelt. Mivel nem Kőszeg volt soros, az ebédet nem én adtam: Sirhuber vendéglős a Katolikus Kör helyiségében 1 [pengő] 90 fillérért adott háromfogásos, jó ebédet. Maga a gyűlés színvonalas volt. A leventemozgalomról Takács Ferenc meszleni és Wunderler Ferenc tömördi plébánosok adtak elő. Előbbi különösen meglepő alapossággal történeti távlatba állította be a dolgot, és gyakorlati részét is szépen kifejtette. Dr. Saly 123