Hoósné Péterffy Alexandra et al. (szerk.): Kőszegi krónika 1938-1952. Székely László apátplébános feljegyzései (Gencsapáti, 2015)
Kőszegi krónika 1938 - 1952
1938 1939 194 0 1941 1942 1943 1944 1945 1946 1947 1948 1949 1950 1951 1952 tűzdelték mindkét oldalon. Az idő eléggé kitisztult. A Mindenszentek litániáját énekelték a templomtól a temető feszületéig. Délután tízen mentünk föl a hegyekbe az építendő erdei kápolna helyének kijelölésére. Május 6. A fiú elemi iskola tantestületi értekezletén heves összetűzés készült Nagy Gyula igazgató fennkölt személye ellen, aki a múlt konferencián őszintén feltárta az óralátogatások során tapasztalt hiányokat, hibákat. Azóta a tanítók — Kutassy és talán Szövényi kivételével — bosszút esküdtek ellene, társaságát kerülték, tízperces szünetben inkább nem mentek be a tantestületi szobába. Mára Steininger Gábor készült föl védelemre vagy támadásra. Nagy Gyula nyugodt maradt, nem vont vissza szavaiból semmit, inkább még hozzá adott kedvezőtlen megállapításaihoz. Ő csak kellemetlen kötelességét teljesítette. Szívesen rámutatott volna a jó tulajdonságokra is, ilyeneket azonban nem talált. Senkit sem sértett, de ha [meg]tette volna, bocsánatot kér. Egyéb hibák: tanítók óra alatt elhagyják az iskola épületét, nem készülnek kellőképpen óráikra, szakember sem tudja megállapítani, miről akar szólni az előadás. Tananyagrészekre nem kerül sor, [az] iskolai kellemetlenségek hírét kiviszik a városba. Bár Steininger tanító a maga igazát továbbra is próbálta bizonygatni, az igazgató nagy erkölcsi győzelemmel került ki a csatából. Május 7. Ma délután a Hölgyek Mária Kongregációjának 50 tagját avattam fel a szokásos szertartás szerint, az előre szépen kitakarított, katonák által leporolt, pókhálóktól megszabadított Szent Imre-templomban. Ez volt a kongregáció első tagavatása. Az oltár tele volt virággal, a kongreganisták a szentély előtt elhelyezett székekre ültek. Az énekkar meghatóan szép énekeket adott elő. [A] hozzátartozók s egyéb érdeklődők megtöltötték a templomot. Az avatandók égő gyertyát tartottak kezükben. /Ezeket azután a templom kapta./ A szombathelyi testvér kongregációnak mintegy 12 tagja jött meg az avatásra, köztük Dominek Margit is, aki eredményesen buzdította a hölgyeket, hogy kongregációba tömörülve szeressék a Madonnát. Velük volt prézesük,158 dr. Galambos Miklós is. Ők először hozzám jöttek egy kis sörözésre, avatás után pedig Babarczy bárónőhöz teára. Németh Ferenc káplán megjött Budapestről, dr. Gróh Béla elutazott oda. A hideg, esős idő vigasztalanul tart. A templomkertbe gyeptéglákat hozattunk a zsidányi erdőszélről. Május 11. Németh Ferenc káplánunk elbúcsúzott Kőszegtől. A francia Liliében lesz a magyarok lelkipásztora Uhl Antal utódjaként. Jó emléket hagy iss pr£zes (latin); a kongregáció pap elnöke. 120