Rétfalvi Balázs - Tangl Balázs (szerk.): „Az Úr irgalma hogy nem vesztünk el.” A Szombathelyi Egyházmegye második világháborús kárjelentései 1944-1948 - Géfin Gyula Kiskönyvtár 4. (Szombathely, 2017)

Kiegészítő forrásközlések

Az öt hullámban történt támadás alatt többször is földre kellett lapulniok az óvóhelyen, mert az volt az érzésük, hogy minden összedől felettük. Aggódva gondoltak azokra, akik nem voltak velük, és mikor számonvették őket név szerint, Börönte Istvánról nem tudott senki sem biztosat mondani.

Mikor az óvóhelyről három órakor feljöhettek, és szorgos, de eredménytelen kutatás után bizonyossá vált, hogy a légitámadás két kedves és értékes növendékünket, Fehér Lászlót és Börönte Istvánt követelte áldozatul, hozzáláttak holttestük felkutatásához. Míg azonban Fehér László holttestére már kedden, március 6-án ráakadtak, addig Börönte István csak szerdán, 7-én került elő a késő délutáni órákban. O az első emelet lépcsőin jött lefelé, mikor a robbanás leszakította és a földszintre dobta a lépcsősort. Az ugyancsak leszakadt második emeleti lépcsők rázuhantak és azonnal összezúzták. Feje teljesen össze volt lapítva, csontjai pedig össze voltak törve. Korának 25. és szerzetesi életének 6. évében fejezte be rövidre mért földi pályáját.

Mint a Magyar Vöröskereszt halottját, Fehér Lászlóval együtt temették el a Szent Domonkos rendi nővérek templomában történt beszentelés után a szaléziánusok kriptájában. A riadó nagy mértékben megzavarta ugyan és késleltette is a temetést, de azért így is nagy számban gyülekeztek össze olyanok, akik nagy részvéttel eltelve meg akarták adni nekik a végső tisztességet. A Magyar Vöröskereszt tisztikara teljes számban megjelent, és feltűnően nagy számban képviseltették magukat a női szerzetesek. A megyéspüspökön kívül még sokan fejezték ki részvétüket írásban. Részt vett a temetésen Börönte sógora is, az egyetlen, akit a kettejük rokonságából halálukról értesíteni lehetett.

R. I. P.

518