Rétfalvi Balázs - Tangl Balázs (szerk.): „Az Úr irgalma hogy nem vesztünk el.” A Szombathelyi Egyházmegye második világháborús kárjelentései 1944-1948 - Géfin Gyula Kiskönyvtár 4. (Szombathely, 2017)
Összefoglaló jelentések
A felosztásra kerülő föld 1.500 hold, igénylő pedig van 2.500. A kegyúri12 terhek megváltására az egyházközség részére igényeltek 50 holdat, amiből 6-ot akartak adni. Az ügy jelenleg fellebbezés alatt áll. A kommunisták gyengék és igen mérsékelten csinálnak mindent. Politikai szervezetek nincsenek. 1945. MÁJUS 28-án Tótszerdahely Április 3-án, reggel vonultak be a bolgár csapatok. Kisebb harcok voltak, nagyobb bombázással. Egy temetés alatt a plébános 4-szer feküdt a temető árkába. A templomnak semmi baja nincsen. Ajtaját felfeszítették, egy albát és egy karinget elvittek, s tekintve, hogy szegény templom, ebben minden benne is volt. Személyileg teljesen kifosztották. Hivatalos iratait, beleértve a személyi okmányokat is, mind elégették és elvitték. Egy kanál és egy villa nincs a házban. Reggeli egy pohár víz, vacsora egy pohár tej, ebédet a hívek adnak. 90%-os veszteséget szenvedett. Elvitték az épülő templomra gyűjtött összes épületfát, cserepet és téglát. Nagybirtok nincsen, ami felosztanának. A lakosság áttelepülésre jelentkezett. A kommunista párt gyenge, mindössze 6 ember írta alá. 10 napig lakásából kitették és máshová költöztették. Hivatalos pénzeket mind elvitték. Egy darab papír nincsen, amire írni lehetne. Egyike a legsúlyosabban szenvedett plébániáknak. Erőszakosságok történtek, amiről beszélnek kb. 15-20 esetről van tudomása. A hívek stólát és misestipendiumot természetben egyenlítik ki. 12 A kegyúr gróf Andrássy Sándor (Pozsony, 1863-Budapest, 1946) volt. 452