Rétfalvi Balázs - Tangl Balázs (szerk.): „Az Úr irgalma hogy nem vesztünk el.” A Szombathelyi Egyházmegye második világháborús kárjelentései 1944-1948 - Géfin Gyula Kiskönyvtár 4. (Szombathely, 2017)
Háborús kárjelentések 1945, 1946
Csörötnek filiális községet 1944. nov[ember] 1-én bombatámadás érte, mely alkalommal 13 halálos áldozat mellett 4 lakóház teljesen elpusztult és több megrongálódott. Ugyanezen filiális község az oroszok bevonulásakor 1945. áprfilis] 2-től mintegy 10 napon át az orosz-német tűzvonalban állott, amely alkalommal a községben 20-22 ház égett le. Sok embernek csak a rajta lévő ruhája maradt meg. 6. A templom felszerelése: A rábagyarmati templomból a húsvéti és mintegy 5 drb más oltárgyertyát, azonkívül egy pár fekete és egy pár lila ministránsruhát vittek el. A csörötneki filiális iskolából / ahol a szentmise szokott lenni/ egy aranyozott kelyhet patenával, egy albát, három oltárterítőt, egy pár ministránsruhát, továbbá a perselyt és csengettyűt vitték el, egy teljes fehér és egy teljes lila miseruhát pedig öszszetéptek. Mindezeket egyelőre a rábagyarmati plébániatemplomból pótoljuk, amikor ott szentmise van. Rábagyarmat, 1945. július 14. Geiszlinger Béla [pecsét] esperes-plébános. 3/1946. sz. A rábagyarmati pléb[ánia]hivataltól Jelentés A rábagyarmati plébánia területén németek által okozott háborús károkról. Rábagyarmat községben legnagyobb kárt azzal tették, hogy a Rába-hídat, amely cementből volt, felrobbantották, amely alkalommal több helyütt ablakok törtek be, mintegy 5 háznál is a tüzelőfát, szalmát, szénát megdézsmálták. Körülbelül 3 millió pengőre becsülhető a jelen számítás szerint a terményekben okozott kár. A hídkár felbecsülhetetlen. Csörötnek községben is felrobbantották a nagyobb méretű Rába-hídat, amely betonból volt építve. Ezzel kapcsolatban ablakokban, közeli épületekben 4-5 millió értékű kárt tettek. Mivel Csörötnek község a harc terébe került, mintegy 50 lakóház és gazdasági épület esett áldozatul tűzvésznek, a lakosság kénytelen volt elmenekülni, és az oroszok kirabolták az elhagyott holmikat, állatokat, terményeket, ruhaneműt és egyéb értékeket. 328