Rétfalvi Balázs - Tangl Balázs (szerk.): „Az Úr irgalma hogy nem vesztünk el.” A Szombathelyi Egyházmegye második világháborús kárjelentései 1944-1948 - Géfin Gyula Kiskönyvtár 4. (Szombathely, 2017)
Háborús kárjelentések 1945, 1946
+ PAX Kedves jó Gyuszikám! A ránk szakadt békehangulatban szeretettel köszöntelek. Hála Istennek, a bajok leszámításával simán megvagyunk. Igen hálás voltam múltkori kedves soraidért. Bizony a földigénylés nálunk nem ment simán. Az apátság nagy keservesen kapott 50 hold földet a sajátjából és 10 [hold] gyümölcsöst, amely szintén 50 hold földnek felel meg. Igényeltem a plébánia részére 56 holdat, a templom fenntartására 30 holdat, de ezt egyáltalán figyelmen kívül hagyták, még csak nem is értesítettek a kérvény sorsáról. Az izsákfai földigénylő bizottsághoz elküldtem az apát úr aláírásával ellátott igénylést, utóbb a főapát úr igénylését.161 Ezekre már jött egy hivatalos válasz, hogy elutasították a kérést. Most már csak fellebbezéssel vagy esetleg más helyi próbálkozással lehet segíteni. Esperes úr is értesülésem szerint megtette a lépéseket. Az elemi iskolában a tanítás megkezdődött a hét elején. Egyelőre közös magyar iskola működik. A fejlődés így alakult: április közepén kaptunk felszólítást a községtől, hogy vegyük fel a tanítás megkezdésére az előmunkálatokat. Én elmentem az orosz városparancsnokhoz, hogy legalább a zárdát mentesítse minden katonai beszállásolástól. Előzékenyen írást is adott, hogy a zárda nem foglalható le katonai célokra. Az orosz parancsnokság által kinevezett főszolgabírónk162 tanügyi értekezletet hívott össze. Kijelentette, hogy átmenetileg felekezet nélkül közösen kell tanítani. A közös tantestület igazgatójául kinevezte Uhlár Gyula igazgató urat, csekélységem pedig a tantestület közélelmezési biztosa lett. Az igaz, hogy azóta sem szereztem semmit a tantestületnek és miattam bizony éhen is halhattak volna, annyira vérszegény most [az] ilyen kinevezés. Arra ugyanis sem módom, sem időm nincs, hogy esetleg vidéki falvakban házaljak. Időközben az egyik orosz katonai alakulat lefoglalta a zárda földszintjét és iskola céljaira csak az emeleti 161 A pannonhalmi főapát Kelemen Krizosztom OSB volt, a dömölki apát pedig Jándi Bernardin OSB. 162 A celldömölki főszolgabíró dr. Székely Lajos volt. 292