Rétfalvi Balázs - Tangl Balázs (szerk.): „Az Úr irgalma hogy nem vesztünk el.” A Szombathelyi Egyházmegye második világháborús kárjelentései 1944-1948 - Géfin Gyula Kiskönyvtár 4. (Szombathely, 2017)

Háborús kárjelentések 1945, 1946

épek.- A hívek az anyagi káron kívül rendkívül sokat szenvedtek lelkileg. Megbecstelenítés miatt, mely fertőzéssel járt, 70 nő járt or­vosi kezelésre. Legalább ugyannyi azoknak száma, akik az erőszak áldozatai lettek, de orvosi kezelésre nem jártak. A bevonuláskor 6 embert agyonlőttek. Egy közülük nő volt, aki a meggyalázás áldo­zata lett. Egy felnőtt lányt pedig megsebesítettek, mert védekezett. Most rokkant. 10. Pápóc. A templomtorony és tetőzet ágyúlövést kapott. Sok egyházi ruha eltűnt.- A plébánost kirabolták, személyileg azonban nem bántották. - A plébánia magtárát ágyúgolyó súlyosan megron­gálta.- Az anyakönyvek rendben vannak.- A hívek közül a harcok alatt 11 meghalt, több megsebesült, sokat kifosztottak. A megbecs­­telenítettek száma tekintélyes. 11. Sömjénmihályfa151. A templom sértetlen Mihályfán is, Sömjén­­ben is. Egyházi ruhát azonban nagyon sokat elvittek és összetéptek. Mihályfán a monstranciát megrongálták, a perselyeket felfeszítet­ték, az orgonát összetörték.- A plébánost nem bántották, de állata­it, terményeit és gazdasági felszerelését eléggé megrabolták. Kára nagy.- A plébánia épülete sértetlen. Csupán a kerítés hiányzik és a mellékhelyiségekben vannak kisebb károk.- Az anyakönyvek meg­vannak.- A hívek kára igen nagy. 12. Vönöck. Egyik templom sem sérült meg. Vönöckről néhány egyházi ruhát elvittek.- A lelkész személyét bántódás nem érte. - Az anyakönyvek megvannak.- A híveket jelentősebb kár nem érte, bár ők is sokat szenvedtek. A plébániák jelentéséhez hozzáfűzöm még, hogy minden plébá­nos és káplán helyén maradt és együtt szenvedett híveivel. Az isten­tiszteletek is - talán egy-két helyen pár napot leszámítva - tovább folytak. A papok viselték a reverendát és egyik sem próbálta eltit­kolni papi mivoltát. Tapasztalásból tudom és más helyről is hallot­tam, hogy a hívek különösen örültek annak, hogy velük maradtak a legnagyobb veszély idején is. 151 Sömjénmihályfa 1936-1946, majd 1982-1992 között létezett település Kemenessömjén és Kemenesmihályfa települések összevonásával. 286

Next

/
Oldalképek
Tartalom