Rétfalvi Balázs - Tangl Balázs (szerk.): „Az Úr irgalma hogy nem vesztünk el.” A Szombathelyi Egyházmegye második világháborús kárjelentései 1944-1948 - Géfin Gyula Kiskönyvtár 4. (Szombathely, 2017)
Bevezetés
kült, szinte kivétel nélkül a helyükön maradtak és híveikkel együtt vészelték át a harcokat és a szovjet bevonulást. Ez pedig sokkal hitelesebb és a hétköznapokat sokkal jobban illusztráló forrásbázist teremt, mint a jórészt hivatalos szervek által termelt irategyüttesek. (Ezek még annak ellenére is állnak, hogy természetesen a jelentések információtartalma mennyiségre és minőségre nézve is rendkívül heterogének, s az alapvetően függött szerzőjének személyétől). Annál is inkább, mivel az összeírások nem kizárólag az egyház anyagi veszteségeire koncentrálnak, azok kiterjednek a plébánosokkal való bánásmódra és a hívek veszteségeire, káraira, megpróbáltatásaira is. Emiatt a pusztán helytörténeti értéken túl pótolhatatlan és alapvető információkkal szolgálhatnak a „nagy történetírás" számára is (különösen, ha figyelembe vesszük, hogy egyre több egyházmegye publikálta a maga kárjelentéseit, ezzel megteremtve egy szintézis majdani lehetőségét). A Szombathelyi Egyházmegye kárjelentései alapján most azonban csupán néhány, a szovjet bevonulással kapcsolatban leginkább számon tartott problémára szeretnénk röviden kitérni. így mindenekelőtt az olyan jelenségekre, mint az anyagiakban és emberéletben okozott károk, valamint a nők elleni erőszak. Ezekről a források meglehetősen összetett képet mutatnak, mely jócskán árnyalja a bűnös (szovjet katona) és áldozat (civil) ma közkedvelt sematikus narratíváját. Az első, amiről szólni kell, az az anyagi károk kérdése, melyeket egyrészt a harci cselekmények, másrészt a nyomukban járó kiterjedt fosztogatások okoztak a lakosságnak. Előbbi esetében, mivel ezek a háború természetes velejárójának számítottak, csupán annyit szeretnénk kiemelni, hogy jelentősebb épületkárok gyakorlatilag csak harci cselekményből származtak, a keleti hadszíntérhez hasonló, a magyarok és németek által végrehajtott megtorlások és falurombolások a szovjet csapatok részéről egyetlen esetben sem fordultak elő. Ezzel szemben igencsak problémás az emberéletben elszenvedett veszteségek megítélése. Ezek legtöbbje alighanem a harci eseményekhez, illetve balesetekhez köthetőek (a fel nem robbant robbanóeszközök hónapok múlva is számos áldozatot szedtek), de az is igaz, hogy nagyszámú megrázó esetről és agyonlövésről olvashatunk a kárjelentésekben. Ezek általában az egyéni kilengések, vagyis a fosztogatások és az erőszakoskodások során történtek, melyeknek nem egy esetben agyonlövés, vagy öngyilkosság lett a vége (lásd 24
