Rétfalvi Balázs - Tangl Balázs (szerk.): „Az Úr irgalma hogy nem vesztünk el.” A Szombathelyi Egyházmegye második világháborús kárjelentései 1944-1948 - Géfin Gyula Kiskönyvtár 4. (Szombathely, 2017)

Háborús kárjelentések 1945, 1946

tanában sokan gyónnak és áldoznak, akik régi haragosok voltak kibékültek, egymáson szépen segítenek.

Az iskoláról - sajnos - és az iskolai életről nem a legjobbakat jelenthetem. A nádasdi iskoláinkban a múlt ősztől fogva a katafai községi, a hegyhátsáli állami, a daraboshegyi, halogyi rfómai] k[atolikus] iskolákban pedig januártól kezdve katonák laktak. Az orosz megszállás után hamarosan a nádasdi iskolák május 15-ig kórházak lettek, tele sebesültekkel, így az iskolai élet sok nehézségbe ütközött, vagy egyáltalán lehetetlenné vált. Nádasdon május 15-től kezdve kezdett helyreállni az iskolai rend, a többi községekben már április közepétől folyik rendesen az iskolai tanítás. Ezen lehetetlen helyzet alatt a hittanórát a templom fűthető és elég tágas sekrestyéjében szoktam megtartani.

A jelenlegi vezetőségnek az egyházhoz és az iskolához való viszonya közömbös. Egy-két jó ember van közöttük, de a többi templomba csak néha-néha, vagy soha nem járt. Én úgy látom, hogy a nemzeti szocializmusnak maguk a német katonák, a kommunizmusnak pedig maguk az orosz katonák lettek híveink körében lehetetlen viselkedésükkel a legnagyobb ellenpropagandistái.

Az igazság kedvéért felemlítem azt is, hogy az oroszok között több jó emberrel is találkoztam, akik vallásosak voltak, keresztet, szjenjt érmecskét viseltek nyakukban, akik találkozásunkkor kezet csókoltak, akik itt létükkor szentmisére jártak, körmeneten részt vettek, sőt volt olyan is, aki szentmise után nekem is, a ministrans gyerekeknek is 100-100 P-t adott, hogy a távollevőiért imádkozzunk. A plébánia pincéjébe menekült nőket jóllehet megtalálták, de nem bántották, házamba semmiféle erkölcsi defektust a 6. parancs terén nem követtek el, robotra nem kényszerítettek, az utcán a legtöbb, a tisztek is, köszöntöttek.

Nagyméltóságú és főtisztelendő Megyéspüspök Úr! Ezekben a pontokban szedtem össze röviden a Nádasdi plébánia lelkipásztori beszámolóját a megszállás idejéről. Kötelességemnek tartottam mindent papírra vetni, mert tudom, hogy Nagyméltóságod papjai és hívei sorsát jóságos szívén viseli. Úgy érzem, hogy még nehéz út áll előttünk, de a jó Isten segítségével majd átesünk e szomorú időszakon és azután megkezdődik az új élet. Ennek megvalósításáért gyenge erőmmel én is odaállok jóságos Főpásztorom mellé és minden igyekezetemmel azon leszek, hogy e magasztos építő mun182