Rétfalvi Balázs - Tangl Balázs (szerk.): „Az Úr irgalma hogy nem vesztünk el.” A Szombathelyi Egyházmegye második világháborús kárjelentései 1944-1948 - Géfin Gyula Kiskönyvtár 4. (Szombathely, 2017)

Háborús kárjelentések 1945, 1946

törvény értelmében elvitték és senki a pénznek kezelését nem vállalta. Erről jegyzőkönyvet vettünk fel. A plébániának többi hivatalos könyve azt hiszem nagyjában meg van, most történik mindennek a felvételezése, mert erről a szétszórásról, mindennek felforgatásáról tényleg nem volt elképzelésem.

Sokkal érdekesebb következménye volt ezen hirtelen kilakoltatásunknak lelki szempontból. Most gyakorlatilag érezhettük meg a szegénységet. A szomszéd házba vonultunk és más családokkal osztottuk meg a konyhát, szobát és mellékhelyiségeket. Mi négyen papok egy kis szobában húzódtunk meg és négy hétig szerzetesi közösségben laktunk külön cella nélkül. Jó volt ez a következetes hontalanságig menő szegénység. Élelmiszerek nélkül maradtunk, néhány napra valót hozhattunk csak magunkkal, de híveink bár templomba jönni nem tudtak és nem mertek, azt tudták, milyen viszonyok között élünk és kenyérrel, sóval, zsírral segítettek ki bennünket.

A szegénységnek és rászorultságnak ez az érzése is eddig ismeretlen volt, tulajdonképpen pedig jó érzést és lelkiséget váltott ki belőlünk, mert annyira megelégedetté lettünk mindennel. Az isteni Gondviselés őrködött fölöttünk, nagyon kevés fehérneműnk és különösen ágyneműnk maradt, tehát a tisztaság most még parancsolóbb követeléssé lett, gondoskodtak emberek szappanról és fennakadásunk nem volt. Egy nagy proletár házban telepedtünk meg, az emberek szeretettel fogadtak, később kozákok is betelepültek udvarunkba, azokkal is bizonyos értelemben közös életet éltünk, és most a jó Istennek hálát mondok, hogy úgy oroszra, mint híveinkre ez a közösség, igaz ugyan, hogy csak átmeneti volt, de jó hatással volt. Nem tudom, milyen életet kér a következő korszak a paptól, de gondviselésszerűnek éreztük ezt a szegénységet, híveink sorsában való tökéletes osztozkodást és így híveinknek jobban megértését és szeretetét.

Egészen különös életet jelentett számunkra itt az egy szobára való közös utaltságunk és igénytelenségünk. Négy hétig tartott ez az állapot és lassankint tényleg nemcsak elviselhetőnek, hanem sok szempontból jónak éreztük. Jó volt ez a közösség, mert papi szeretetet és igazi testvéri megosztottságot jelentett. Megszoktuk egymást még a hortyogásban is. A lefekvés szemináriumi rendben történt, esténkint elbeszélgettünk és társasjátékot játszottunk, egyikünk sem

169