Rétfalvi Balázs - Tangl Balázs (szerk.): „Az Úr irgalma hogy nem vesztünk el.” A Szombathelyi Egyházmegye második világháborús kárjelentései 1944-1948 - Géfin Gyula Kiskönyvtár 4. (Szombathely, 2017)
Háborús kárjelentések 1945, 1946
Halottaink száma nagyszerda óta még nem érte el a százat, beleszámítva az oroszokat is. Többen öngyilkosok lettek: ezeket - tekintettel [a] föltehető felzaklatott lelki állapotukra, amelyben az erkölcsi jó és rossz között ép ítélettel választani nem tudtak - egyházi temetésben részesítettük. Egy jegyespárt megeskettünk a közigazgatás szünetelése alatt előzetes polgári esküvő nélkül, egy vegyespárt pedig kellő reverzális alapján előzetes püspöki felhatalmazás nélkül. A beszenteléseket mind a mai napig ingyen végeztük el, de különlegesebb ceremóniák nélkül. Egy 16 éves refjormátus] leányt az utolsó ostrom előtti napon egyházilag fölvettem a r[ómai] kat[olikus] egyházba s feloldoztam az esetleges excommunicatio alól; az esetet felhatalmazás végett fölterjesztettem Nagyméltóságodhoz, de a válasz már nem tudott megérkezni. A város vezetését újra dr. Gyöngyös Endre vette át, akinek katolikus gondolkodása és hitvallása közismert. A politikai pártok megkezdték szervezkedésüket, de csak a szociáldemokrata és a kisgazda párt indult meg nagyobb erővel. Csak a kommunista párt központja küldött le helyi szervezőket és propagátorokat. A Nemzeti Bizottságba a papokat is be akarják vonni. Ezekre nézve jól jönne az Afctio] C[atholica] országos szervezetének valamelyes útba igazítása. A kommunista küldöttek a plébánián is tisztelegtek, fölkértek a Németországból visszaszivárgó zsidók karitatív gondozására s előadták, hogy a párt hogyan gondolkodik a vallás jövendő sorsáról és szerepéről. A kommunizmust, vagyis a vagyon államosítását alkotmányos úton, diktatúra nélkül igyekeznek megvalósítani, az egyházat pedig nem támogatják, de nem is akadályozzák munkájában; a hitoktatás fakultatív lesz, az egyházi iskolákat okkal-móddal fogják megszüntetni; az egyházakat engedik földbirtokhoz jutni, sőt ebben itt-ott segítik is. A nyilas párt és a Volksbund tagjait életben hagyják, de jogaiktól megfosztják, s arra kényszerítik, hogy internáló táborokban segítsenek fölépíteni azt a hazát, amelynek annyira romlására lettek. Az egyesületi életet nem akadályozzák. Mindezekben a dolgokban igen várjuk a központi irányítást és felvilágosítást. Ami a kőszegi kerület plébániáit illeti, eddig csak néhány helyről kaptam jelentést. Bozsok állítólag rengeteget szenvedett a hosszasan tartó rohonci ellenállás napjaiban. Egyesek szerint a falu összevissza van bombázva, lőve. Plébánosa Velemben töltötte a válságos napokat. Kőszegszerdahely népe kimenekült az erdőkbe és présházakba. Azóta már visszaköltözködött. A plébánost sokat zaklatták, de most már békét élvez, mert orosz főrangú tiszt lakik a házában. 113 i