Hoósné Péterffy Alexandra et al. (szerk.): „Mennyekbe fölvett Királyné…” A Mária-tisztelet emlékei a Szombathelyi Egyházmegyében az 1950-51-es felmérés alapján - Géfin Gyula Kiskönyvtár 3. (Szombathely, 2015)

Bőle Kornél - Géfin Gyula: A Szombathelyi Püspökség Mária-tisztelete

I vek, a templomot díszítsék fel, reggel pedig harangzúgás jelezze a nagy örömöt. Másnap, vasárnap, ünnepélyes körmenetben indul­janak a hívek az iskolából a templomba, a leányok fehér ruhában, égő gyertyával, a körmenet alatt pedig énekeljék a „Máriát dicsérni hívek jöjjetek" kezdetű éneket. A szentmise alatt [az] evangélium után a plébános olvassa fel a pápai körlevelet, amely a Bold[ogsá­­gos] Szűz szeplőtelen fogantatásának dogmáját tartalmazza. Utána a plébános szentbeszédet intézzen a hívekhez, amelyhez megfelelő vázlatot is mellékel a körlevél. A következő héten pedig tartassák naponkint litánia. A lorettói litániában: „Mindenszentek Királynő­je" után beszúrandó: „Eredeti bűn nélkül fogantatott Királyné!"A székesegyház [ban ő maga] hirdette ki az Immaculata dogmáját mély hatású beszéd keretében.5 SZABÓ IMRE püspököt egészen biztosan nagyon megihlette a vatikáni zsinaton való jelenlétében a sok szép római emlék között a Szűzanya tiszteletére épült bazilikák, templomok látása. Egyébként meleg áhítatát a Szűzanya iránt gyönyörű verse mutatja. Erről így írnak: „A Szabó püspök által szerzett versek között legnépszerűbb lett e Mária-verse, melyhez Mátray Gábor 1854-ben szép dallamot komponált:" „Máriát dicsérje lelkünk Máriát dicsérje szánk: Öt, ki által Isten annyi Szent malasztja szállá ránk Kit fiának nagy kegyelme Kezdet óta őrizett, Akihez legparányibb Bűnhomály sem férkezett. Mindazok közt, kikre Éva Megcsalatva bűnt hozott, És e bűnnel a halál és Kárhozat leszármazott: Márián magán nem ej te Eredeti bűn sebet, 5 Knappéi János: Szenczy Ferenc. In: A szombathelyi egyházmegye története II. szerk.: Géfin Gyula, Szombathely, 1929.40. 261

Next

/
Oldalképek
Tartalom