Bakó Balázs - Pál Ferenc (szerk.): Tanulmányok gróf Mikes János szombathelyi megyéspüspökről - Géfin Gyula Kiskönyvtár 2. (Szombathely, 2015)

Bakó Balázs: Mikes János életpályája

zésében jelentős szerepet játszhatott.44 Utolsó ténykedéseként még összeállított egy tervezetet45 a lebombázott szombathelyi székesegy­ház újjáépítésére. Ám ennek végrehajtását már nem érhette meg. 1945. március 29-én a szovjet hadsereg bevonulása közben kastélyában összeesett és meghalt.46 Mikes János egyházmegyénk egyik leghosszabb ideig hivatalban lévő püspöke volt, de nem emiatt lett olyan meghatározó a személye. „Mintha sokkal frissebb, üdébb levegő jött volna vele az egyházme­gyébe" - írta róla a Vasvármegye 1932-ben.47 Ez az üde frissesség maradt ránk azokban a kedves történetekben, amelyekre az idősek még ma is emlékeznek. Valóban, ő volt az a katolikus főpap, aki te­hetségét, tekintélyét és kapcsolatait felhasználva élt a katolikus re­neszánsz adta lehetőségekkel, és maga is hozzájárult, hogy ez a kor a magyar egyház reneszánsza legyen. Alkotásai azért maradhattak meg, mert olyan papi vezető réteget alakított ki maga körül, amely­nek tagjai széles látókörű, szakértelemmel bíró, gyakorlatias férfiak voltak. Ez a réteg olyan főpapokat adott a magyar egyháznak, mint Mindszenty József esztergomi érsek, Rogács Ferenc pécsi püspök, Székely László pap-költő vagy Géfin Gyula. Bennük élt tovább a mi­­kesi örökség és tartotta fenn az emlékét akkor is, amikor nem volt szabad emlékezni rá. Szerencsére ma már lehetőségünk van ezt meg­tenni, és ennek adott teret az emlékév és az azt lezáró konferencia is. 44 Székely L : Emlékezés i. m. 176. 45 SzEL, Géfin Gyula hagyatéka. 46 Mikes halálának körülményeiről több szemtanú is nyilatkozott. Vida Géza és Mikes Éva be­számolója Géfin Gyula hagyatékában található. SzEL, Géfin Gyula hagyatéka. 47 Lingauer Albin: Húsz esztendő. Vasvármegye, 1932. január 6. 1. 16

Next

/
Oldalképek
Tartalom