Tóth József: Emlékezzünk régiekről. Anekdotaszerű feljegyzések a Szombathelyi Egyházmegye volt püspökeiről - Géfin Gyula Kiskönyvtár 1. (Szombathely, 2014)

Hidasy Kornél (1882 - 1900)

S oly kedvesen elbeszélgetett jó Pali bátyánkkal, hogy az egészen elragadtatva jött ki a püspök szobájából, s nem győzte dicsérni a jóságos és szíves fogadtatást. Az elejét el­feledte, s mindig mint jóízű Qui pro quot78 beszélte el. Aztán jött a csémi plébános. Ő nem dicsekedett azokkal, amiket hallott, de igazat adott a szigorúsága mellett is jóakaró fő­pásztornak. Mint már többször említettem, Hidasy püspök rendkívül komoly férfiú volt. De ilyen volt Zs. L.,79 a híres törvényszé­ki elnök is, ki nagyon gyakran elment úgy délutánonként a püspökhöz egy kis beszélgetésre. Persze a diskurzus mindig nagyon komoly dolgokról folyt. Egyszer a püspök egyik bi­zalmasának azt mondotta:- Nagyon kedves, nagy tudományú az a Zs., de igen fá­rasztó a vele való társalgás. Ugyanígy szólt Zs. elnök is egyszer:- Nagyon kedves, komoly, széles látókörű ez a jó Hidasy püspök, de rendkívül fárasztó a vele való beszélgetés. De azért jó barátok maradtak, s nagyon gyakran elbeszél­gettek, különösen az egyházpolitikai törvényjavaslatok ide­jében az egyházpolitikáról. 78 Jelentése: valamit valamiért 79 Zsitvay Leó (Vukovár, 1841. - Budapest, 1915.) Kúriai tanácselnök, jogi író. Jogi tanulmá­nyai után előbb Pesten volt ügyvéd; 1867-től Moson vármegye tiszti főügyésze, 1871-től a magyaróvári, 1876-tól a pozsonyi törvényszék ügyésze, 1886-tól Szombathelyen törvényszéki elnök. 1891-től a budapesti büntetőtörvényszék másodelnöke, 1895-től elnöke, 1909-től 1913- ig, nyugalomba vonulásáig kúriai tanácselnök. 78

Next

/
Oldalképek
Tartalom