Tóth József: Emlékezzünk régiekről. Anekdotaszerű feljegyzések a Szombathelyi Egyházmegye volt püspökeiről - Géfin Gyula Kiskönyvtár 1. (Szombathely, 2014)

Szabó Imre (1869 - 1881)

ráesett ötletet mond el Horváth Ferenc plébános. Rajszár István60 bagonyai plébánosnál voltak ebéden egy templom­búcsú alkalmával 1867-ben. Augusztics Lajossal B. nevű úr is megjelent az ebéden, ki arról a rossz szokásáról volt isme­rős, hogy a kanalat, mellyel evett, szórakozottságból zsebre dugta. Augusztics szemmel kísérte őt és midőn észrevette, hogy B. a kanalat zsebre tette, így szólt hozzá:- Barátom, még nincs vége az ebédnek. Ne tedd el a kana­lat! - S B. úr nevetve vett elő zsebéből valami három kana­lat. 1879. augusztus 15-én Dobrovits Lacit61 és csekélységemet ordinált62 Szabó Imre püspök. 11 órára magához rendelt bennünket, hogy előtte a jurisdictionális vizsgát letegyük. Végezvén mindennel, meghívott bennünket „egy kis böjti ebédre” (péntek volt). Ebéd után, sohasem felejtem el, atyai tanácsait e rövid szavakba foglalta: „Kimentek az életbe, lel­­ketekre kötöm, hogy becsületes emberek legyetek, egyházi dolgaitokat mindig elébe helyezzétek a világi ügyeiteknek. Tisztességes ruhában járjatok, mert nincs undokabb terem­tése az Istennek, mint a görhes állat, meg a rongyos pap. Is­ten veletek!” (Borsody I.63 közlése) 60 Helyesen: Raiszár István. Életrajzát lásd: 13. lábjegyzet. 61 Dobrovits László (Szombathely, 1857. - Baltavár, 1913.) 1879-ben szentelték, karkáplán volt négy évig, majd Baltaváron plébános 1884-től haláláig. 62 Ordinál: rendel 63 Tóth József elírása! Az adatot Borsódy Jánostól vette! 68

Next

/
Oldalképek
Tartalom