Géfin Gyula (szerk.): A szombathelyi egyházmegye története II. 1777-1929 (Szombathely, 1929)
Első rész: A szombathelyi egyházmegye püspökeinek élete és működése (1844 - 1929) - VII. Füssy Tamás: Szabó Imre
könnyen megtörténhetett — Szabó Imre ellen nem tud semmit“, azt a többi megidézett tanú is megerősítette. Szabó Imrét tehát el nem lehetett ítélni. De látnia kellett, hogy utóbb számosat megbüntettek azok közül is, kiket az 1849-i katasztrófa után nem bántottak. Főpásztori figyelmeztetést is kapott Szabó Imre, hogy a fővárosból, mely az akkori körülmények közt semmi biztonságot nem nyújtott neki, vonuljon vissza. Megvált tehát egyetemi hitszónoki állásától és Veszprémbe ment. Pesti állásában az ő tehetségével fényes jövőnek nézett eléje. Most teljesen elborult előtte a látóhatár, ügye a hazáéval egyszerre bukott. Ki tudja, meddig üldözik majd és a legfélreesőbb faluban is nem fogja-e lealázó rendőri felügyelet ellenőrizni mindegyik lépését. Anyagi gondok is keserítették. Nem annyira maga miatt aggódott, noha nem tudta, hogy a világi kormány akkori nagy szigorúsága nem követeli-e majd elzáratását valamelyik kolostorba, hanem aggódott édesanyja miatt is, aki 1839 óta Pápán lakott és az ő nővérével, Annával s ennek három kiskorú árva gyermekével Szabó Imre segítségére igen is rászorult. Ranolder János, az 1850. január 7-én kinevezett új veszprémi püspök maga is azelőtt a pesti egyetem hitszónoka volt, aki Szabó Imrében becsülte a példás papot, kitűnő egyházi szónokot és tekintélyes írót. Ranolder püspök Hajós Józsefnek, Szabó Imre egykori teol. tanárának kanonokká történt kinevezése után a kormánynál kieszközölte, hogy a politikailag súlyosan kompromittált, volt egyetemi hitszónokot legalább helyettes lelkészül a vallásalap kegyurasága alatt álló felső-iszkázi plébániára (Veszprémmegyében a devecseri esperesi kerületben) rendelhesse. Hajótörés után ez a kikötő is elfogadható volt. Szabó Imre mint helyettes lelkész a felső-iszkázi plébániát 1850. október 1-én foglalta el. Jóformán internáltnak tekintették, mert a rendőrség folyton szemmel kísérte. Az anyai szeretet és barátai részvéte hamar eloszlatták a nyomott hangulatot, melyet falusi magányába magával hozott. Teljes odaadással szentelte magát hivatalának és az irodalomnak. Mint lelkész a hívek közt és az iskolában szigorú rendet tartott fenn. Példás híveit mindegyik alkalommal szerette kitüntetni, de a botrányokat kérlelhetetlenül sújtotta, a rendetlenségeket a 91
