Géfin Gyula (szerk.): A szombathelyi egyházmegye története II. 1777-1929 (Szombathely, 1929)
Első rész: A szombathelyi egyházmegye püspökeinek élete és működése (1844 - 1929) - VII. Füssy Tamás: Szabó Imre
4. A PAPI ÉLET KÜLÖNFÉLE ÁLLOMÁSAI. Nagynevű püspöke még 1837 májusában a veszprémi püspökségnek egyik somogyi főbirtokát képező Karád mezővárosba rendelte segédlelkésznek. 1837. május 25-én a karádi anyakönyvben Szabó Imre neve mint keresztelőé először fordul elő; utólszor pedig 1838. szeptember 7-én. Néhány nap múlva már utódja, Sebestyény Pál, később nemesvidi plébános keresztelt. Karádi káplán korában figyelmet keltő költeményeket írt az „Athanasiába“, mely dr. Gyarmathy János, akkor a pesti központi papnevelő tanulmányi felügyelője által 1838-ban megindított „Magyar Sion“ melléklapja volt. Szabó Imre e költemények által vonta magára püspökének figyelmét, aki őt 1838. szeptember 12-én a veszprémi papnevelőintézet tanulmányi felügyelőjévé és helyettes tanárrá nevezte ki. Mielőtt veszprémi pályáján kísérnők, újítsuk meg még egyik Karádra vonatkozó emlékét. 1851. szeptemberében Keresztényi István, utóbb csabrendeki plébános a Felső Iszkáz közelében fekvő Kertán mutatta be első szentmiseáldozatát. Erre az alkalomra a szentbeszéd elmondását Szabó Imre vállalta el. A szónok valószínűleg utolsó pillanatban tudta meg, hogy a primiciánst kápláni minőségben Karádra rendelte püspöke, ugyanoda, ahol Szabó Imre kezdte meg lelkipásztori munkáját. Szép számmal voltunk meghíva. Keresztényi István mint pannonhalmi kispap lépett át a veszprémi egyházmegyébe és egyházi kiképzésének mindkét helyén számos jóbarátja volt. Szabó Imre szónoki tehetsége itt egész színpompájában ragyogott. Alig volt szem, melyben a megindulás könnye ne csillámlott volna. Szerencsés inspiráció folytán szentbeszédében megemlékezett Karád buzgó és tudományos plébánosáról, Ódor Lászlóról is, ki neki is principálisa volt segédlelkész korában. A szószékről üdvözletét küldte a már 1820-ban dogmatika tanárából lett karádi plébánosnak, aki — mint említette — a fiatal káplánnak jól gondját fogja viselni. Szabó Imrének, a kitűnő egyházi szónoknak a híre napról-napra terjedt. Alig foglalta el Veszprémben új állását, a Nágocson, Somogymegyében birtokos gróf Zichy-család meghívására (fiatal papoknak ritkán juttatni szokott kitüntetés) 84