Géfin Gyula (szerk.): A szombathelyi egyházmegye története II. 1777-1929 (Szombathely, 1929)
Második rész: Dr. Székely László: A szombathelyi szeminárium története
hasem látott, így köszöntötte azt a belépő egyházfőt, akihez hasonlója még nem volt. Adja Isten, hogy henne sok éven át az atya édes nevét és jóságos urát tisztelhesse ... Nem is fog feledésbe menni a méltóságos püspök úr neve, amig csak áll a székesegyház.“1) A kispapok asszisztenciás könyvének e sorai eléggé mutatják, mily mélyen megragadta szívüket az új püspök beszéde, fellépése, egyénisége. A püspök jóságát a klerikusok még sokszor tapasztalhatták. A szelíd püspök nem tartotta magát távol fiaitól. Jóformán minden héten átlátogatott néhányszor papnevelőintézetébe. Jelen volt, mikor csak tehette, prédikációikon, s a félévi vizsgákon is. Közvetlenségére jellemző, hogy egy újmisés, aki a székesegyházban mutatta be első szentmiséjét, a segédkező kispapokkal együtt a püspök vendége lett. Később jöttek idők, amikor ilyen családias viszony elöljáró és kispap között elképzelhetetlen lett volna. A püspök öccse „spectabilis dominus“ Somogy Ferenc, verset is írt a nap örömére s azt az ebéden elszavalta.2) Jóságát azzal is kimutatta a szeminárium iránt, hogy mindjárt kormányzása első évében kerthez juttatta. Ügy látszik eddig a papnevelőintézet kertje alig ért túl az épületen. Ezt toldotta meg Somogy a sajátjábéd.3) Beköltözés után az első nap szent Márton ünnepe volt. Ezen a napon Somogy szent Márton oltára előtt végezte a papszentelést. Ö is, mint elődei, nem az évnek egy napján szentelt papokat, hanem a szükség és a korhatár elérése szerint négyszer-ötször is egy esztendőben. A teológusok száma Somogy Lipót idejében átlag 36 volt, ezeken kívül bennlakott a szemináriumban 2—10 filozófus kisszeminárista és ellátást kapott az intézetben 10—20 candidatus, filozófia hallgató. A kispapok hamar észrevették, hogy a szertartásokban szereti az egyszerűséget. Apátok segédkezése nélkül pontifikáit. Ez némelyiküknek szemet is szúrt, hiszen a liturgiát szerető bíboros előd nagy pompához és a római szokások szeretetéhez szoktatta őket. Azért fűzi a ceremoniárius e megjegyzést az esethez: „Nem tudom, mit dicsérjek, mit rosszaljak benne.“4) 0 Assz. K. ív. k. 112. l. 2) Assz. K. V. k. 210. 1. Az újmisés Kclekovits József volt, 1817. jún. 8. 3) 1808. ápr. 22-iki felterjesztése a m. kir. helytartótanácshoz. 4) Assz. K. IV. k. 143. 1. 198
