Géfin Gyula (szerk.): A szombathelyi egyházmegye története II. 1777-1929 (Szombathely, 1929)
Első rész: A szombathelyi egyházmegye püspökeinek élete és működése (1844 - 1929) - V. Egyed Ferenc: Balassa Gábor
megérezték azt a szeretetet és nem is volt olyan nehezebb ügyük, amelyben bizalommal ne fordultak volna hozzá; ő pedig nem szűnt meg tanácsot adni, dicsérni, inteni, korholni, sőt büntetni is, ha éppen szükség volt rá. Papjai mellett híveit sem téveszti szem elől. Különösen az ifjúságot karolja fel. Papjaitól szigorúan megköveteli az iskolák látogatását, annál is inkább, mert az ifjúság kezében van a jobb jövő.1) Épp azért fájdalmasan érinti egy szerencsésen felvetett ügy, amelyet birtokainak elhanyagoltsága, valamint különösen püspökségének elején nagyrarugó kiadásai miatt meg nem valósíthatott. A helytartótanács 1845. március 26-án tartott ülésében felvetik a kérdést, hogy a népművelés előmozdítása végett nem lehetne-e Szombathelyen is tanítóképzőt létesíteni. Az állampénztár ugyan nem bírja a költségeket, de felkérik a tudomány és iskolák pártolásáról akkor neves szombathelyi püspököt: vájjon ő a saját költségén nem tudná-e felállítani.2) Március 31-én maga József nádor is ír neki levelet, amelyben hivatkozva „mindennemű kegyes célokra áldozni kész akaratára“, kéri, hogy tegye lehetővé a mesterképző felállítását. Balassa október 10-én válaszol mindkét levélre s írja válaszában azt, hogy püspöksége kezdetén közbejött számtalan akadály miatt „ily szaporán teendő tervkivitelre lehetetlenné lett“, de hinni akarja, hogy Isten segítségével legfeljebb egy év eltelte után létrehozhatja.3) Anyagi ügyei most nem állottak jól, sőt a későbbi időkben sem. így a szép terv sohasem vált valóra — ma sincs meg Szombathelynek az oly szükséges tanítóképzője. A folytonos rossz termés és elemi csapások szegénnyé tették az egész egyházmegye lakosságát sőa későbbi években is az elemi és egyéb csapásoktól sújtott hívei számára mindig nyitva tartotta nemcsak szívét, hanem erszényét és csűreit is. Résztvevő szíve megérezte a szegény jobbágynép szükölködését és mindenképen rajta volt, hogy szegénységükön enyhítsen s jobb sorsba juttassa őket. Már az 1832—36-iki országgyűlésen mint a veszprémi káptalan követe, felszólalt érdekükben s kérte, hogy az országgyűlési követek napidíját ne a jobbágyok, hanem maguk a nemesek viseljék, annál is >) U. o. 1846. a) Szomb. püsp. lev. 1845. int. 7. I. állvány. 3) U. o. 201. 202. kurr. 16
