Géfin Gyula (szerk.): A szombathelyi egyházmegye története II. 1777-1929 (Szombathely, 1929)

Első rész: A szombathelyi egyházmegye püspökeinek élete és működése (1844 - 1929) - VIII. Dr. Tauber Sándor: Hidasy Kornél

szombati gimnáziumi tanárnak hálás köszönetiiket nyilvá­nítják. A teológiai tanfolyam sikeres elvégzése után 1851. július 27-én fölkapta az áldozópapi rendet. Felszentelése után fő­pásztora kápláni minőségben küldte Nyergesújfalura, ahol a szentéletű fiatal pap emléke még akkor is élt, mikor püs­pökké neveztetett ki. Szeretettel gondolt ő is mindig itteni munkakörére és derék plébános-főnökének emlékét minden­kor tisztelettel emlegette. Csakhamar tanárrá nevezte ki egyházi főhatósága Nagy­szombatba, az ottani főgimnáziumhoz, amelynek 1873-ban igazgatója és még ugyanezen év október 10-én az esztergomi főkáptalan tiszteletbeli kanonokja lett. Itt működött mint tanár és igazgató 1875. augusztus 2-ig, amikor Trefort Ágos­ton vallás- és közoktatásügyi miniszter é)hajára a kultuszmi­nisztériumba osztálytanácsosnak hívták meg. Az a két évtizedet meghaladó idő, melyet Hidasy a nagy­­szombati főgimnáziumban töltött, életének aranykorszaka, áldásos nevelő és tanári működésének virágkora. Az ifjúság­nak nemcsak oktatója, szakképzett, klasszikus műveltségű tanára volt, hanem egyúttal tündöklő példaképe, nevelője, lelkivezetője és atyja. Minden idejét, minden gondolatát, minden tehetségét magasztos, fontos hivatásának betöltésére, a gondjaira bízott ifjúság tudományos, de elsősorban s különösen lelki kimű­velésére fordította. Tanári, nevelői feladatát fölötte magasz­tosnak, felelősséggel teljesnek tartotta. Szüntelen képezte ön­magát is tudományos téren, hogy mindenkor a megkívánt színvonalon álljon, de főleg lelki életét ápolta, gondozta, fej­lesztette, mert erős meggyőződése volt, hogy a tanárnak és nevelőnek egyik legfőbb és leghatásosabb eszköze: magának a tanárnak és nevelőnek tökéletes, mintaszerű élete és pél­dája, aszkétikus képzettsége és fegyelmezettsége, mely a ne­velés terén is nélkülözhetetlen természetfeletti kegyelemnek egyik leginkább sikert biztosító előfeltétele. Még tanár korában bejárta előzetes előkészület és tanul­mányozás után Olaszországot le egészen Szicíliáig. Nagyon érdekesen világítják meg Hidasy lelki életét és komoly tudni­­vágyását azok a pontos feljegyzések, melyeket erről az uta­zásról készített. Napról-napra leírja élményeit, tapasztalatait 126

Next

/
Oldalképek
Tartalom