Géfin Gyula (szerk.): A szombathelyi egyházmegye története II. 1777-1929 (Szombathely, 1929)
Első rész: A szombathelyi egyházmegye püspökeinek élete és működése (1844 - 1929) - VII. Füssy Tamás: Szabó Imre
házi szónoklatot, melynek éppen a nép számára való részét művelték nálunk legkevésbbé? Túlbecsülés nélkül lehetett meg az az öntudata, hogy irodalmunkban ennek a hézagnak pótlására neki hivatása van. Nagy szorgalommal készítette már Felső-Iszkázon mindjárt működésének első éveiben azokat a népszerű előadásnak mindenkor mintául szolgáló egyházi beszédeket, melyek 1852-ben Veszprémben Ramasetter Károlynál ilyen cím alatt jelentek meg: „Néphez alkalmazott egyházi beszédek az év minden vasárnapjai- és ünnepeire. Közrebocsátja: Szabó Imre, a veszprémi püspöki megyében felső-iszkázi-lelkész, szentszéki ülnök.“1) őszintén mondotta ezekről a beszédekről Sujánszky Antal: „Más egyházi szónoklatokban annyi emberi bölcseség, annyi dagály és szóhalmaz,. itt pedig semmi ebből, sőt inkább a legmíveltebb embereket is édesen lekötő igaz, egyszerű, keresetlen gondolatmenet és nyelvtisztaság.“2) Öt évig működött helyettesként, midőn végre 1855-ben plébánossá nevezte ki püspöke. 1857-ben az elhunyt Pupos József dabronyi plébános helyett a devecseri kerület alesperese lett. Mint ilyennek, szintén feledhetetlen marad emléke. Erélyes alesperes volt, ki a szigorúságot szeretettel tudta összekapcsolni. Az iskolaügynek most, szélesebb működési körében még fáradhatatlanabb apostola lett. Kerületének harminckét iskoláját, hacsak betegség nem gátolta, minden évben meglátogatta. A szülőket, tanítókat mindenütt intette, lelkesítette; az iskolásgyermekekkel való bánásmódja páratlan volt. A gyermekek lelkében olvasott és a fölismert szükség szerint dorgált vagy buzdított. Alesperesi hivatalos körútja mindig ünnep volt azokban a hitközségekben, melyekben megfordult. Felső-Iszkázról minden évben Szentháromság előtt való szombaton híveit személyesen szokta Kis-Mária-Cellbe, a kegyhelyre vezetni. Ilyenkor az egész kerületből számosán csatlakoztak hozzá. Máskor — mint említettük — volt csicsói hívei mária-celli búcsújárásukban csak azért vették Iszkáz A II. bővített kiadás I—V. kötet, megjelent Egerben 1858—59. Az V. kötetben alkalmi és gyászbeszédek is vannak. — Ugyancsak Egerben az I. évfolyam első kiadásához 1859-ben megjelent még egy pótkötet, mely nagybőjti alkalmi és gyászbeszédeket tartalmaz. 2) Religio 1853. I. 149. lap. 93