Géfin Gyula (szerk.): A szombathelyi egyházmegye története I. 1777-1928 (Szombathely, 1929)

Első rész: A szombathelyi egyházmegye püspökeinek élete és működése (1777 - 1843) - IV. Bőle András

1839. Január 30-án búcsúznak a kispapok szeretett rek­toruktól, Sághy Mihály kanonoktól, akit az uralkodó a váci székeskáptalan nagyprépostjává nevezett ki.1) Június 5-én nyílik meg az 1839/40. évi országgyűlés. Bőle ezen betegeskedése miatt nem vehetett részt.2) Erős hazafiság hatotta át Bőiét. A magyarosító rendele­tek megtartása fölött szigorúan őrködött. Egyik legkedvesebb papja, Veinhofer, német nyelven állított ki egy anyakönyvi kivonatot. Bőle június 16-i leiratában keményen megrótta ezért s lelkére kötötte, hogy rendeletét, mely szerint az anya­könyvek mindenütt magyarul vezetendök, szigorúan tartsa be s mint esperes ne mutasson rossz példát.3) A megrovás nem hidegítette el Veinhofert, továbbra is a szeretet meghitt me­lege hatja át viszonyát egykori tanárához.4) Ez évben fejezi be tanulmányait a bécsi felsőbb papi képzőben Boros Károly. Filozófiai doktorátusa mellé ,,magno cum applausu“ (legnagyobb sikerrel) szerezte meg a teológiai doktorátust is. Észbeli képességeiről, lelki tulajdonságairól elöljárói fényes bizonyítványt állítanak ki.5) Az év nyarán Bőle súlyosan beteg. A szentelendők július 25—28. napjaiban elvégzik lelkigyakorlataikat, de a szente­lést a püspök betegsége miatt el kell halasztani.0) Lajcsák Ferenc, nagyváradi püspök, a vegyesházassá­gok ügyében március 15-én körlevelet adott ki, amely a pus­kaporos hangulatot a katolikusok és protestánsok közt még jobban elmérgesítette. A vegyesházasságok ügyét az 1790— 91-iki XXVI. t.-c. 15. §-a következőkép rendezte: „A vegyes­házasságok mindig a kát. plébánosok előtt kötendők, de ezek­nek semmiféle ürügy alatt sem szabad azok elé valami aka­dályt gördíteni. Az ily házasságokból származott, vagy szár­mazandó gyermekek, ha az atya katolikus, mind az atya *) *) Kispapi protocollum I. k. 67. 1. 2) József nádor 1839. május 4-én 988. sz. a. kelt leiratában felmentette Bőiét az országgyűlésen való megjelenés kötelezettsége alól. 3) 1839. évi 86. sz. 4) V. ö. Veinhofer levele Bőiéhez 1840. febr. 15-én: „Dominus Deus Ves­tram Illustritatem, dulcissimum et dilectissimum Parentem meum longe adhuc conservet pro nostro omnium solatio, hocque quotidie ad aram aeternae supplico Benignitati...“ 5) Piisp. lev. I. állv. 1839. évi 100. sz. 6) Kispapi protocollum I. k. 69. 1. 388

Next

/
Oldalképek
Tartalom