Géfin Gyula (szerk.): A szombathelyi egyházmegye története I. 1777-1928 (Szombathely, 1929)

Első rész: A szombathelyi egyházmegye püspökeinek élete és működése (1777 - 1843) - IV. Bőle András

19212/933. számú nagyfontosságú kérdésére. Szükségesnek tartja, hogy a püspökök az egyházmegyéjük területén lakó ú. n. kiváltságos szerzetek házaiban is tarthassanak visitatio canonica-t. Hogy azonban ebből ellenségeskedés ne származzék, azt ajánlja, hogy e vizitációt az apostoli király rendelje el és pedig az apostoli szentszék előzetes engedélyével; így a kiváltságos apátságok és prépostságok házaiban a vizitáció az apostoli király parancsára történnék a püspökök, mint az apostoli Szentszék delegátusai által.1)

Október 13-án küldi el az Augustineumba Boros Károlyt, a későbbi egy. tanárt, aki két éven át a kőszegi Kelcz-AdelfTv árvaház prefektusi tisztjét töltötte be. Bőle az Augustineum igazgatójához, Vágner Mihály félsz, püspökhöz írt levelében azt a reményét fejezi ki, hogy Boros kimagasló tehetségével, szorgalmával és jámborságával méltó utóda lesz a kitűnő Szaniszló Ferencnek, aki a szombathelyi egyházmegyének addig egyetlen Augustineumot végzett növendéke volt.2) Vágner püspök október 20-án értesíti Bőiét, hogy Boros megérkezett, „Méltóságod vágyában, — írja levelében — hogy Szaniszló, kinek emléke áldásban él köztünk s fog élni mindenkor, méltó utódot kapjon Borosban, egész szívemből osztozom.“3)

A m. kir. helytartótanács dec. 15-én kelt leiratával értesíti Bőiét, hogy az uralkodó Szilasyt a pesti egyetemre a lelkipásztorkodás tanárává nevezte ki.4)

1836. Február 10-én tartotta utolsó előadását a szemináriumban Szilasy János. A kispapok megható búcsúünnepélyt rendeztek. Két növendék alkalmi verset írt, egyik beszédet mondott. A tudós professzor nemcsak elméletben, hanem gyakorlatban is kitűnő pedagógus volt. Nemes egyénisége, nagy tudása, szeretetteljes szíve annyira lebilincselte növendékeinek lelkét, hogy ma, közel száz év után is, oly erővel csap felénk a protocollum sárguló lapjairól tanítványainak szeretett tanáruk elvesztése fölött érzett fájdalma, hogy lehetetlen mély meghatottság nélkül olvasni a feljegyzéseket.6)

Püsp. lev. I. állv. 1835. évi 162. sz.

2) U. o. 145. sz.

3) 38. és 217. sz. a.

4) A helytartótanács a köv. év jan. 20-án 2464. sz. a. értesíti erről Bőiét.

5) Kispapi protocollum I. k. 42—3. 1.

382