Géfin Gyula (szerk.): A szombathelyi egyházmegye története I. 1777-1928 (Szombathely, 1929)

Első rész: A szombathelyi egyházmegye püspökeinek élete és működése (1777 - 1843) - IV. Bőle András

ugyanerre nem volt képes, jól tudta, hogy a király is, pápa is azért engedték meg Somogy püspöknek, hogy a pápóci pré­­postságot megtarthassa, mert a szombathelyi püspökség ja­vaiból nem tudta volna a székesegyház építését befejezni. F elterjesztést intézett tehát az uralkodóhoz, melyben előadta, hogy a hatalmas művű székesegyház nem rendelkezik oly alappal, mely fenntartására és szükségleteinek fedezésére elégséges volna. Hiányzik azonfelül nagy harangja, jelentős a hiány a szent edényekben, öltönyökben s egyéb szükséges felszerelésben. Hozzájárul ezekhez az, hogy a tornyok rézzel fedett tetőzete — akár azért, mert a bádogon át az eső be­hatolt, akár, mivel új faanyagot használtak fel építésénél — megrothadt. A székesegyház jövedelmei eme terhek viselé­sére teljességgel elégtelenek, a szombathelyi püspökség javai is szűkösek; azért arra kéri az uralkodót, engedje, hogy a pápóci prépostságot, melynek megtartását elődjének a szé­kesegyházra való tekintettel engedte meg, ő is elnyerhesse s ha nem is élete végéig, legalább több éven át megtarthassa, amíg a székesegyház legsürgősebb szükségleteit fedezi és oly alapot gyűjt össze, melynek hozama arányban áll a dóm fenntartásának és személyzete eltartásának terheivel.1) A király 1825. január 25-én kelt válaszában felszólítja Bőiét, sorolja fel részletesen a székesegyház szükségleteit, melyeknek fedezése céljából a pápóci prépostság elnyerését kérte.2) Bőle április 18-án kelt felterjesztésében részletesen fel­sorolja a legsürgősebb szükségleteket, mellékeli az ezek fe­dezésére készített költségvetéseket, melyeknek összege 20386 forint 15 kr. Jelenti, hogy a székesegyház évi jövedelme az utolsó visitatio canonica szerint 1587 frt. 207/s kr.-t, kiadásai 1529 frt. 28 kr.-t tesznek ki és így a székesegyház fenntar­tására s a rendkívüli szükségletek fedezésére mindössze 57 frt. 527/s kr. marad, vagyis teljességgel elégtelen összeg, ezért új­ból kéri kérelmének kegyes teljesítését. Ezzel megszakadt az erre vonatkozó levelezés. Ügy lát­szik, Bőle András bölcs eszméje, hogy a székesegyház szük­ségleteinek fedezésére megfelelő alapot teremtsen, ,,nihil dicendo“ negative intéztetett el a helytartótanácsnál. 0 Ered. fogalmazvány piisp. lev. I. állv. 2) M. kir. helytartótanács 1836. sz. leirata. U. o. 357

Next

/
Oldalképek
Tartalom