Géfin Gyula (szerk.): A szombathelyi egyházmegye története I. 1777-1928 (Szombathely, 1929)
Első rész: A szombathelyi egyházmegye püspökeinek élete és működése (1777 - 1843) - III. Perlaki Somogy Lipót
sz. Sebestyén tiszteletére; másrészt pedig mivel a gazdasági helyzet a háborúk következtében annyira rossz, hogy az újraépítés rendkívüli nehézségekbe ütköznék, — nem építteti újra. Az Ap. Szentszéktől nyert felhatalmazása alapján az összes ájtatosságokat, melyek eddig a sz. Sebestyén kápolnában tartattak s az összes alapítványokat a székesegyházba teszi át, míg esetleg idők folyamán sz. Sebestyén tiszteletére alkal masabb helyen új kápolna építtetik.1) Június 8-án Kelekovits József mondta újmiséjét a székesegyházban. A primiciánst és a segédkező kispapokat Somogy püspök látta vendégül. A püspök öccse, Somogy Ferenc, szellemes kronosztichont írt az újmisés tiszteletére.2) Augusztus elején Szombathelyen jár Fischer István báró, egri érsek s meglátogatja a szemináriumot is.3) Október 28-án küldi el jelentését az egyházmegye állapotára vonatkozólag VII. Pius pápához, melyből néhány érdekesebb részletet ismertetek. Az előírt ad limina látogatást Somogy elődjének, Herzan bíborosnak egykori titkára, Emiliani Alajos római kanonok által végeztette el. Az egyházmegyében ez időben a róm. katolikusok száma 237.996 volt (1929-ben a csonka egyházmegyében és elszakított részeiben 483.376), a protestánsoké 62.809 (1929-ben 101.450), görög kát. — (1929-ben 153), görög keleti 17 (1929-ben 116), zsidó 3997 (1929-ben 12.535).4) A kát. hívek lelki vezetéséről 180 önálló lelkészség gondoskodott, a szemináriumban s egyetemeken 44 kispap nevelkedett. Évenkint átlag 30—40 protestáns tér vissza az anyaszentegyházba. Vasár- és ünnepnapokon a plébánosok d. e. nagymisét és prédikációt, d. u. keresztény tanítást s vagy olvasót, vagy litániát, vagy pedig vesperást végeznek a nép-0 Püsp. lev. I. állv. 2) Assz. K. V. k. 210. 1. közli a verset. Nagy Antal elmondja, hogy Somogy Ferenc 1766-tól 1773-ig a Jézustársaság tagja volt. A rend feloszlatása után, minthogy még nem volt felszentelve, világi pályára lépett, több megye táblabírája volt és kiváló poéta hírében állott, öreg napjait bátyjánál, a püspöknél töltötte. 3) Assz. K. V. k. 213. 1. 4) Az 1929. évre vonatkozó adatokat az ezen évi scheroatismusból veszem. Érdekes, hogy, mig 112 év alatt a katolikusok száma megduplázódott (103'10% emelkedés), addig a protestánsoké jóval alul maradt ezen arányszámon (61'52%), viszont a zsidóság száma háromszorosánál is magasabbra emelkedett (213'61%). 296