Géfin Gyula (szerk.): A szombathelyi egyházmegye története I. 1777-1928 (Szombathely, 1929)

Első rész: A szombathelyi egyházmegye püspökeinek élete és működése (1777 - 1843) - II. Harrasi Herzan Ferenc gróf bíboros

anyagi segítséget jelentett a bíboros számára. Méltánytalan dolog volna tehát, ha a hagyaték magyar törvények alá vo­natnék s ugyanoly elbírálásban részesülne, mint a Magyar­­országon egyházi javakból szerzett főpapi hagyatékok. Az uralkodó 1805. február 28-án 3373. sz. a. kelt leira­tával akkép döntött, hogy a Kollonich-féle egyezménytől el­térni jelen esetben sem szabad. Tehát a bíboros egyházi ruhái, a szent edények, oltárdíszek stb. épp úgy, mint a bíbo­ros könyvtára és kéziratai a szombathelyi egyházmegyéé maradnak. Erre a Herzan grófok 1805. április 3-án újabb felterjesztést intéznek az uralkodóhoz, melyben megismétlik előbbi érveiket s hivatkoznak arra, hogy a káptalan hajlandó volt a könyvtárat 1804. decemberében tartott ülésén nekik 4.500 frt.-ért átengedni. A káptalan azonban ezt tagadja. Végre létrejő a megegyezés, lényegében a Kollonich-féle szer­ződés alapján, melyet az uralkodó jóváhagy s a m. kir. udv. kancellária 1806. február 7-i 624. sz. leirata a székeskápta­lannal közöl. A hagyatéki eljárás teljes lebonyolítása azon­ban csak évek múlva fejeződött be. HERZAN BÍBOROS KÉPTÁRA. Herzan bíboros unokaöccsei nagybátyjuk arany, ezüst és porcellán értéktárgyain, berendezésén és ékszerein kívül a rendkívüli értékkel bíró képtárt is örökölték.1) A püsp. levéltár két példányban őrzi e képek jegyzékét, Emiliani és Vass László kézírásában. A képtár különleges értéke miatt közöljük e jegyzéket: Imagines (Képek). 1. Gesu in piedi ehe benedice S. Giovanni 2. Giudizio universale.............................. 3. L’ Adorazione dei Vitello.................... 4. S. Martino Vescovo di Tours . . . 5. S. Antonio di Padova............................. 6. S. Antonio Abate.................................. 7. La Pieta...................................................... 8. S. Sebastiano............................................. 9. La Sma Trinita colla Madonna . . . 10. La Giuditta............................................ *) Authores (Mesterek). Scuola di Guido Reni Copia. Michelangelo Battista Gauli (Baccinio) Cav. Massucci P. Valetin de Colomie Cav. Massimi Annibale Caracci Guido Reni Pietro de Petri Pier Valentin de Colomie *) Kapossy János dr.: A Herzan-gyüjtemény hagyatéki leltára. Levéltári közlemények. 1924; 1—4. sz. 148—155. 1. 224

Next

/
Oldalképek
Tartalom