Géfin Gyula (szerk.): A szombathelyi egyházmegye története I. 1777-1928 (Szombathely, 1929)

Első rész: A szombathelyi egyházmegye püspökeinek élete és működése (1777 - 1843) - II. Harrasi Herzan Ferenc gróf bíboros

folyósítja, súlyos pénzzavarba engedi jutni, hogy éreztesse vele, hogy az ő alkalmazottja. Egyházellenes rendeletéinek a pápával való közlése, megtárgyalása nagyon kemény próbák elé állította Herzant, ki mindvégig igyekezett a békülékenység szellemében az ellentéteket áthidalni, a császárt mérsékelni1) s az egyháznak s uralkodójának álláspontját a teljes szakadástól megmenteni. Tagadhatatlan azonban, hogy Herzan e nehéz időkben általában gyengének bizonyult egyháziasság szempontjából. Inkább húzott uralkodójához, mint egyházához, s túlságosan engedékeny, engedelmes szolgája volt a császári akaratnak. Mentségére szolgálhat e tekintetben családi származása, neveltetése s nehéz helyzete. Püspökségre menni gyenge, beteges szervezetével s a püspökséggel járó nagy felelősség tudatában nem akart2); mint koronabíboros pedig teljesen a császár alkalmazottja volt. Meg kell említenünk azt is, hogy II. József intézkedéseivel szemben a német s osztrák püspökök — kevés kivételével — épp oly bátortalanul viselkedtek, mint Herzan. A magyar püspöki kar el nem múló dicsősége marad bátor ellenállása.

VI. Pius bécsi útja alkalmával II. József parancsára Herzan is Bécsbe utazik, hogy a tárgyalásokon s megbeszéléseken részt vegyen. 1782. március 12-én indul el az örökvárosból. Húsvét vasárnapján Batthyány bíboros, magyar hercegprímás és Herzan diákonusokként segédkeznek a pápá

azonban nem kell komolyan venni. A sarcasmus második természete volt. Épp ily gúnnyal beszélt legfőbb tanácsadójáról, Kaunitzról, Migazziról, a kitűnő bécsi érsekről, kit „nec sublimis, nec literata persona‘*-nak (sem tanult, sem fenkölt személynek) nevez. Bcrchtold besztercebányai püspökről, kit Zwanzigersuchtban szenvedő, báránybőrbe bújt önző, haszonleső farkasnak nevez, Andrássy rozsnyói püspökről, kit Erzdummnak bélyegez. Midőn a magyar főkormányszékek hazafias bánatuk egész súlyával s ékesszólásával léptek fel a szent koronának Bécsbe való vitele ellen, a császár felterjesztésükre e szavakat írta: ,,Risum teneatis amici.“ („Fojtsátok el a nevetést barátaim.“) Mily csúfosan bánt el Szilyvel VI. Pius bécsi látogatása alkalmával, láttuk. Mária Teréziának sok gondot és szomorúságot okozott fiának e természete. V. ö. Marczali H.: Magyarország története II. József korában. Bpest, 1882—8. III. k. 183—4. 1.

*) A jozefinizmus nagy ellensége S. Brunner, ki a császár miniszterével is érthető módon nagyon barátságtalanul bánik, maga is sok példát hoz fel arra, mint mérsékelte Herzan a bécsi udvart, pl. a 89., 133., 159., 170. lapokon.

2) 1782 jan. 16-án Kaunitzhoz írja: „Ew. Libden ist bekannt, dass ich zu der Cardinaiswürde aus selbst eigener Bewegung der höchstseligen Kaiserin erhoben wurde, dann, da ich aus Überzeugung meines Gewissens und Schwäche der Gesundheit, mich niemals habe, noch würde entschliessen können, ein Bisthum anzunehmen, würde auch um diese Würde anzuhalten mich nicht erkühnt haben.“ Brunner i. m. 71—72. 1.

168